Pitvarfibrillációja van? Ne adjon esélyt a stroke-nak!

stroke
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 09. 21:00
A betegek száma évről évre nő, Magyarországon évente 42 ezer ember kap stroke-ot, ami után minden harmadik beteg azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal. Kellő odafigyeléssel azonban elkerülhető lenne az agyi érkatasztrófa.

A fejlett országokban a stroke, a szívbetegségek és rosszindulatú daganatok után, a harmadik leggyakoribb halálok.

A betegek száma évről évre nő, Magyarországon évente 42 ezer ember kap stroke-ot, ami után minden harmadik beteg azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal. Kellő odafigyeléssel azonban elkerülhető lenne az agyi érkatasztrófa.

Kik a veszélyeztetettek?

A stroke kockázatát számos tényező növeli: leginkább a szív és érrendszeri betegségben szenvedő betegek, a testsúlyfelesleggel és zsíranyagcsere-zavarral élők, a cukorbetegek, a dohányzók és a fizikailag kevésbé aktív emberek a veszélyeztetettek. Legnagyobb veszélyben azok vannak, akiknél többféle kockázati tényező együttesen áll fenn.

A szív- és érrendszeri betegség (elsősorban a lezajlott szívinfarktus, a szívbillentyű-betegségek, egy bizonyos típusú szívritmuszavar - a pitvarfibrilláció) fokozza a stroke kockázatát. Közülük a pitvarfibrilláció a legfontosabb, ami egyben a leggyakoribb szívritmuszavar is. A magyar lakosság több mint 1%-át, azaz több mint 100 000 diagnosztizált beteget érint, a nem diagnosztizált betegekkel együtt ez a szám elérheti a 200 000 főt is.

agy_katt6

Mi is az a pitvarfibrilláció?

A pitvarfibrilláció a felnőttek körében világszerte a leggyakrabban előforduló szívritmuszavar. Közel 9 millió embert érint csak Európában és az Egyesült Államokban. Jellemzője a szapora szívverés, de esetenként a szívfrekvencia normális, sőt lassú is lehet.

Pitvarfibrilláció esetén a pitvarfalban keletkező elektromos impulzusok miatt a pitvarizomzat csupán remeg (fibrillál). A pitvarokban lévő vér nem teljes mennyisége továbbítódik a kamrákba, hanem egy része a pitvarban marad, és ott pang. Ennek a szívritmuszavarnak a legjelentősebb szövődménye, hogy a pangó vérből a szívben vérrög képződhet, mely a szívből az agyba jutva stroke-ot, míg más szervhez érve testszerte érelzáródásokat okozhat.

Kinél alakulhat ki pitvarfibrilláció?

A pitvarfibrilláció előfordulása az összpopulációban 1-2%, az életkor előrehaladtával egyre gyakrabban fordul elő, idős korban már elérheti a 10%-ot. A kiváltó oka gyakran nem ismert, de vannak olyan társbetegségek, állapotok, illetve életmódbeli tényezők, amelyek közreműködhetnek a pitvarfibrilláció kialakulásában. Ilyen például a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a szívelégtelenség, az életkor előrehaladása, a mértéktelen alkoholfogyasztás vagy a túlzott mértékű kávéfogyasztás.

A pitvarfibrilláció és további hatásai

A legtöbben nem is tudják, hogy pitvarfibrillációjuk van, a jeleket félreértelmezve szívinfarktusra gyanakodnak, és nem is gondolnak arra, hogy valódi betegségük növeli a stroke kialakulásának kockázatát. Vannak azonban figyelmeztető jelek, amelyek a pitvarfibrilláció jelenlétére utalhatnak, és amelyekre érdemes odafigyelni: szabálytalan szívdobogás-érzés, légszomj, szédülés, mellkasi fájdalom. Nagyon fontos, hogy legyünk tisztában betegségünkkel, rendszeresen keressük fel kezelőorvosunkat és gyógyszereinket az előírásnak megfelelően szedjük!

vernyomas21

A stroke elkerülhető?

Ha a kockázati tényezők bármelyikével rendelkezünk, tegyünk ellene! A befolyásolható kockázati tényezők korai felismerése és megfelelő kezelése nagymértékben csökkenti a stroke kialakulásának valószínűségét. Ilyenek a rendszeres testmozgás, a megfelelő testsúly elérése, a stressz-szituációk kerülése, a koleszterin- és a vérzsírszintek normalizálása, a sófogyasztás minimalizálása.

A magas vérnyomás megfelelő kezelése az egyik legfontosabb kockázatcsökkentési lehetőség. A pitvarfibrilláció esetén nyújtott véralvadásgátló kezelés szintén fontos tényező a stroke megelőzésében. Megelőző kezelés nélkül minden 20 betegből 1 beteg szenved el stroke-ot évente.

Ne feledje! Ha Ön pitvarfibrillációban szenved, ötször nagyobb az esélye annak, hogy stroke-ot kapjon! Tegyen hát ellene!
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.