Kohn March biológia- és környezetmérnök egy pittsburghi gyermeksebésszel együttműködve fejlesztette ki a műbelet, amelyet a rövidbél-szindrómában (SBS) szenvedő gyermekek kezelésekor terveznek alkalmazni. Az ilyen betegek szervezete nem tudja megfelelően feldolgozni az élelmiszereket, ezért az egyes tápanyagokat vénásan kell a szervezetükbe juttatni, amely gyulladásokhoz és májmérgezéshez is vezethet. Ezeknek a gyerekeknek szervátültetésre lenne szükségük, csakhogy nincs elég megfelelő donor, és a transzplantációra adott immunválasz is kérdéses.
David Hackman, a Pittsburgh Egyetem Orvosi Karának munkatársa a bélrendszer sejtjeinek felhasználásával próbálta megtalálni a megfelelő kezelési módot, kezdetben kevés sikerrel. Most March-csal együtt abban reménykednek, hogy sikerül egy olyan „csatornát” kifejleszteniük, amely átengedi a tápanyagokat. Ehhez a beteg saját sejtjeit használják fel, és ültetik vissza a szervezetébe.
Ambiciózus tervük végrehajtásához három évet adtak maguknak. Először egereken tesztelik majd a módszert, és ha sikerrel járnak, az emberre jobban hasonlító sertéseken folytatják a kísérletezést.
„A műszervek megjelenésével fantasztikus új lehetőségek tárultak fel előttünk: a módszerrel nagyban csökkenthetjük a rövidbél-szindrómás gyerekek szenvedéseit, és növelhetjük a túlélési esélyeiket” - nyilatkozta Frederick Drombose, a kutatást támogató Hartwell Alapítvány elnöke.
A fejlesztésről szóló tanulmány a Lab on a Chip című lapban jelent meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.