

A magyarországi elhagyatott katonai objektumok között vitathatatlanul kiemelkedő helyet foglal el a Bakony egyik monumentális épületegyüttese. A Hajmáskéri tüzérlaktanya romos falai között sétálva megelevenedik a huszadik század viharos hadtörténete a Monarchiától a szovjet éráig.

A XX. század elején a technológiai fejlődés és a fokozódó európai fegyverkezési verseny arra késztette Ferenc Józsefet, hogy korszerűsítse a birodalom tüzérségi oktatását. 1903-ban született döntés a Hajmáskér melletti, több mint ötezer hektáros terület megvásárlásáról, ahol Kondor Márton és Feledi József tervei alapján megkezdődött Közép-Európa legnagyobb lőtér- és laktanyakomplexumának kiépítése.

Az építkezés léptékét jól mutatja, hogy a munkálatok kiszolgálására Várpalotán külön téglagyárat alapítottak. Az 1911-ben ünnepélyesen felavatott bázis nem csupán a katonák szálláshelye volt, hanem egy hermetikusan elzárt, önellátó mintaváros.
A 63 épületből álló együttes saját infrastruktúrával rendelkezett: vágóhíd, jéggyár, tejgazdaság, kórház, iskola, sőt színház és kaszinó is szolgálta az itt élők kényelmét. A központi parancsnoki épület, amelyet ma sokan csak „kastélyként” emlegetnek, közel 200 szobájával és 50 méter magas víztornyával a birodalom katonai erejét hirdette. Az épület mellett romantikus parkot alakítottak ki mesterséges tóval és elegáns hidakkal, miközben a területen belüli közlekedést keskeny nyomtávú vasúthálózat segítette.
A Hajmáskéri tüzérlaktanya történetének dicsőséges szakaszát sötétebb évtizedek követték. Az első világháború alatt hatalmas hadifogolytábor működött a területen, később, 1944-ben a német csapatok vették át az irányítást. A döntő fordulatot azonban a szovjet Vörös Hadsereg bevonulása jelentette 1945-ben.

A szovjet éra alatt a laktanya „állam az államban” jellege tovább erősödött; a környékbeli lakosok számára az objektum tiltott zónává vált. Ebben az időszakban a 13. gárdaharckocsi-hadosztály állomásozott itt, és bár az épületeket használták, az eredeti díszítéseket és a belső pompát nem kímélték.
Az 1990-es kivonulás után a gazdátlanná vált épületegyüttes sorsa megpecsételődött. A távozó katonák után maradt értékeket fosztogatók hordták el, a karbantartás hiánya miatt a tetőszerkezetek beáztak, a födémek pedig sok helyen beszakadtak. Bár a 2000-es években felmerült egy luxusszálloda kialakításának terve, a beruházás meghiúsult. A műemléki védettség paradox módon tovább nehezítette a helyzetet: a szigorú előírások és a magas költségek elriasztották a befektetőket, miközben a „kastély” hivatalosan nem minősül kastélynak, így bizonyos uniós forrásokból is kimaradt.

Ma a laktanya a túlélés és a pusztulás vékony mezsgyéjén egyensúlyoz. Az egykori tiszti lakások egy részében ma is laknak, egyes felújított épületekben iskola vagy múzeum működik, de a központi parancsnoki palota az enyészeté. Az épület belsejében néhol még láthatóak a szovjet falfestmények maradványai, a monumentális lépcsőházak és az egykori díszterem romjai.

Ez az urbex úti cél elsősorban azoknak ajánlott, akiket vonz a katonai történelem és az elhagyatott helyek melankolikus hangulata. Fontos tudni, hogy a parancsnoki épület állapota életveszélyes, a belépés hivatalosan tilos és kockázatos. A kerítésen kívülről is lenyűgöző látványt nyújtó objektumot érdemes a Veszprém környéki túrákkal összekötni, hiszen a magyar hadtörténet egyik legimpozánsabb, pusztulásában is méltóságteljes mementója áll itt.
Nézd meg videón is a Hajmáskéri tüzérlaktanya történetét, sorsát:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.