Június 1-jén utcára vonulnak a rolleresek Veszprémben, majd a nyár során Nyíregyházán, Debrecenben, Miskolcon és Budapestenis megrendezik a Rolling Day névre keresztelt eseményt, hogy felhívják a figyelmet az alternatív, környezetkímélő közlekedési eszközök használatára, és az ezekkel való balesetmentes közlekedésre. A rendezvénynek saját indulója is lesz, ami az UP! frontembere, Újvári Péter szerzeménye, aki egyben a rendezvény főszervezője is – áll az esemény közleményében.
A szervezők a rolleresek mellett elektromos egykerekűsöket, hoverboardosokat, kerékpárosokat, gördeszkásokat, longboardosokat és görkorisokat is várnak.
Más európai országokban már jelentősen elterjedt az alternatív közlekedés: Berlinben például tízezer elektromos roller van, Párizsban körülbelül ötezer, Budapesten pedig egyelőre csak 200 darab, de két-három év múlva már itthon is rengeteg, különböző gurulóeszközzel közlekedő lesz az utcákon – vélik a szervezők.
A rendezvény egyik célja, hogy ezeket a kétkerekű járgányokat népszerűsítse, hiszen praktikusak, a használatuk egyszerű és környezetkímélő. A közelgő felvonulás célja az is, hogy felkészítsék a gyalogosokat és a gépjárművek vezetőit a legújabb guruló eszközök érkezésére és az azokkal való közlekedésre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.