Körbekerekezné a Tisza-tavat? Nemsokára kiépített úton teheti

Tisza-tó
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 26. 12:33
Letették a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút alapkövét, ami azt jelenti, hogy hamarosan befejeződhet a Tisza-tó körüli bicikliút kiépítése. A hiányzó, 6,5 kilométeres szakaszt még idén elkezdik építeni.

A Tisza-tónál annyiféle program és élmény vár ránk, hogy megszámolni is nehéz. Ha ide érkezünk felfedezhetjük a vidék kis falvait, a holtágakat, a nagy vízfelületeket és persze a tó élővilágát is. Ezt megtehetjük gyalogosan, végig sétálva a Tisza-tavi Vízi Sétányon, vagy kenukban evezve a Poroszlói- és a Tiszavalki-medencében, illetve körbe is biciklizhetjük a tavat. Egyre nő a száma azoknak, akik ezt a közelekdési formát választják; 2016-ban 20 ezren, 2017-ben pedig már 31 ezren kerekezték körbe a tavat - írta az MTI.

Tisza-tavi Vízi Sétány Forrás: Pixabay.com / Avadnai

A Tisza-tavi kerékpárút vonala során Poroszló és Tiszafüred között még a 33-as számú főúton kell haladni, itt nyaranta számottevő forgalomra kell számítani. A kör ezen részére tették le most a bicikliút alapkövét. A terveik szerint idén az előkészítő munkák, a tereprendezés, a bozótirtás, illetve a fakivágás zajlik, és ezzel elkezdődik a kerékpárút befejezése is.

Ezzel párhuzamosan indulnak a Tisza-híd, valamint az Eger és Szomorka patak híd alépítményi munkái, ezeket jövőre a felépítmények követik. A nagyobb volumenű munkálatok 2019-ben kezdődnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.