Élet költözik az üresen álló gyöngyösi zsinagógába

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 08. 10:28
Élet költözik az üresen álló gyöngyösi zsinagógába

Kulturális centrummá, a keresztény-zsidó párbeszédet szolgáló rendezvények központjává alakítják a most bútorraktárként működő volt gyöngyösi zsinagógát. A leendő Együttélés Háza tervdokumentációját önkéntes szakértői közösség készítette el – közölte a helyi Status Quo Ante Zsidó Hitközség vezetője az MTI-vel.

Fotó: Vénusz / Wikipedia Forrás: Travelo

A gyöngyösi önkormányzat által is támogatott koncepció szerint a hajdani zsinagóga egyfajta emlékközpontként működik majd, ahol bemutatják a magyarországi zsidó-keresztény együttélés történetét is – mondta Weisz Péter, aki egyben a gyöngyösi Bugát Pál Kórház főigazgatója.

Az eredeti állapotához hasonlóan helyreállítandó épületben tarthatja majd hitéleti szertartásait a múlt év decemberében újjászerveződött gyöngyösi izraelita gyülekezet. Állandó kiállítást is berendeznek, ahol a látogatók megismerhetik például a városban nevelkedett Richter Gedeon, az első magyarországi gyógyszergyár megalapítójának munkásságát. Richter Gedeont a nyilas rémuralom idején elhurcolták, a pesti Duna-parton sorstársaival együtt kivégezték.

A gyülekezet vezetője szólt arról, hogy a kitűnő akusztikája miatt hangversenyek rendezésére is alkalmas épület rendbehozatalának, berendezésének hozzávetőleg egymilliárd forintos költségét pályázati forrásokból és a világban bárhol élő, főként Gyöngyösről elszármazott zsidó emberek adományaiból akarják előteremteni. Az Együttélés Házát a tervek szerint 2017-ben adnák át.

Weisz Péter történeti áttekintése szerint az eklektikus stílusú, bazilikarendszerű, nagykupolás zsinagóga 1930-ban épült, annak idején egyszerre 1200 hívőt volt képes befogadni. A város lakosságának akkor mintegy tíz százaléka volt zsidó, többségüket – számuk kétezerre tehető – a holokauszt idején elhurcolták, közülük legfeljebb négyszázan élték túl a vészkorszakot.

A Baumhorn Lipót által tervezett zsinagóga 1959-ig működött eredeti funkciója szerint. A szocializmus egyházüldöző időszaka következtében a fogyatkozó hívők közössége feloszlott, az épületet a városi tanács a megyei bútoripari szövetkezetnek adta át, bútorokat tároltak benne – mondta a hitközség vezetője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.