Aktuális

Vallott az egykori kém: kézzel fogható bizonyítékokat gyűjtött a földönkívüli életről

Bors

Létrehozva: 2021.08.03.

Számos tárgy van a birtokában, ami egyetlen dolgot bizonyíthat szerinte: nem vagyunk egyedül.

Forrás: Shutterstock

Noha először még 2015-ben beszélt erről egy podcastben, az utóbbi időben ismét felkapták a felvételt, amiben egy volt CIA-ügynök, Derrel Sims arról vall:

bizonyítékai vannak a földönkívüli életet illetően.

Mint a netes beszélgetésben magyarázza: vannak, akik azzal keresik meg, hogy elmondhassák a maguk "harmadik típusú találkozását" – őt azonban nem a beszámolók, csakis a kézzelfogható bizonyíték érdekli.

– Csak az számít, amit tudsz bizonyítani, amit valamilyen elérhető bizonyíték alá tud támasztani. 22 műtétben vettem részt, melyek során különböző tárgyakat operáltunk ki olyan emberekből, akik azt állították, elrabolták az idegenek. Bizonyos esetekben ezek az eltávolított tárgyak valóban földönkívüli eredetűek voltak – hangsúlyozta Sims a korábbi, azonban most ismét felkapott interjúban.

(Via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713594310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól