Sokan úgy vélik, hogy az izzadás, az alvási nehézségek, a kipirulás, a fejfájás csak a melegnek tudható be. Holott ritka esetekben ezek a tünetek magasvérnyomás betegségre is utalhatnak, amely azonbandr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája szerint „néma gyilkos”.
A népesség közel 15 százalékának van tartósan 140/90 Hgmm fölötti vérnyomása, amellyel kapcsolatban számos tévhit él még mindig a köztudatban. A legfontosabb, hogy feltétlenül tüneteket okoz, és akinek „piros a feje”, annak biztosan magas a vérnyomása. Holott amagas vérnyomáscsak ritkán okoz tüneteket, de ez nem jelenti azt, hogy ha gyanús jelzéseket tapasztalunk, nem szükséges kivizsgáltatni magunkat.
A magas vérnyomás önmagában nem okoz ilyen problémákat, kivéve az ún. hipertenzív krízis állapotát, amikor az értékek 180/110 Hgmm fölé emelkednek. Tehát amennyiben a vérnyomás kiugróan magas és emellett orrvérzés, fejfájás, rossz közérzet jelentkezik, várjunk öt percet és ismételjük meg a vérnyomásmérést. Ha nem csökken a vérnyomás és a panaszok is fennállnak, hívjunk mentőt.
Tisztázni kell azonban, hogy nem gyakori az orrvérzés és a magas vérnyomás együttes előfordulása. Főleg csak akkor történik meg, ha rövid idő alatt hirtelen emelkedik jelentősen a vérnyomás, különösen abban az esetben, ha az orr nyálkahártyáján gyulladás, kiszáradt állapot vagy kis sérülékeny ér-gomolyag van jelen. Amennyiben azonban rendszeresen jelentkeznek ezek a tünetek, érdemes kivizsgáltatni magunkat.
Az arcunk számtalan okból kipirulhat, mint például erős hő- vagy fényhatás, fűszeres, csípős ételek, forró italok, alkohol, edzés vagy akár érzelmek. Mindegyik átmeneti vérnyomás-emelkedést okoz ugyanis. Vagyis a valamiért kiugró vérnyomás okozhat kipirosodást, de nem feltétlenül magasvérnyomás betegség áll a piros arc hátterében.
Aszédüléstnem feltétlenül a vérnyomás okozza, sokszor ez lehet a magasvérnyomás betegség kezelésére szedett gyógyszerek mellékhatása. Ugyanakkor ezt a tünetet nagyon is komolyan kell venni, különösen, ha hirtelen jelentkezik. Ha ugyanis a szédüléshez koordinációs- és egyensúlyzavar, járási nehézség is társul, az lehet a stroke jele is, ami azonnali ellátást igényel. Itt látni kell azt az összefüggést, hogy a magas vérnyomás az egyik vezető rizikófaktor a stroke kialakulásában. A szédülés ugyanakkor viszonylag gyakran fordul elő alacsony vérnyomásnál, hirtelen vérnyomáscsökkenés esetén.
A szem bevérzései viszonylag gyakoriak magasvérnyomás-betegeknél, de maga a bevérzés nem feltétlenül utal magas vérnyomásra. Ha piros bevérzéseket tapasztalunk, annak hátterében az állhat, hogy az emelkedett vérnyomás megterheli az erek falát, a hirtelen kiugrás pedig akár azok megrepedéséhez is vezethet. Az üvegtesti vérzés már egy veszélyesebb jelenség, amely kapcsán - a vérzés sűrűségétől, mennyiségétől és elhelyezkedésétől függően - homályt, foltot lát a beteg. Ennek és súlyos látóideghártya-vérzésnek a kivédésére az ismert magasvérnyomás-betegeknek szükséges a félévente vagy szükség esetén sűrűbb szemfenéki vizsgálat szemnyomás méréssel, alaborvizsgálatés a rendszeres vérnyomás kontroll.
- A magas vérnyomásnak ritkán vannak árulkodó tünetei, mégis annak, aki többször is tapasztal szokatlan jeleket, mindenképpen ajánlott a kardiológiai kivizsgálás.Amennyiben nincsenek tünetek, ellenben a családban már előfordult ez a betegség, szintén fontos lenne a rendszeres orvosi ellenőrzés, ugyanis a betegségre való hajlam örökölhető. A magas vérnyomást feltétlenül kezelni kell a komoly szövődmények elkerülése végett. Pontosan beállított gyógyszerekkel és megfelelő életmóddal akár a stroke, aszívinfarktus, és más komoly betegségek is megelőzhetők - ismerteti dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.