Nagypapája mellől szökött el a 3 éves kisfiú: pucérna sétálgatott Dunakeszi utcáin

Nagypapája mellől szökött el a 3 éves kisfiú: pucérna sétálgatott Dunakeszi utcáin

nagyszülő
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 13. 19:15
A nagyszülő vigyázott volna unokájára, de a papa úgy belefeledkezett a tévéműsorba, hogy azt sem látta, hogy unokája meglépett mellőle.
Bors

Sokkot kaptak a dunakeszi járókelők, amikor egy pucér kisfiú sétálgatott a település utcáin. Az egyik járókelő oda is rohant, a kisfiú azonban vele nem állt szóba, ekkor riasztották a zsarukat. A járőrpáros női tagja - aki maga is gyakorló anyuka, ugyanis egy 4 és egy 3 éves gyermeket nevel - rutinosan szólította meg az akkor már kölcsönpólóban ácsorgó fiúcskát, aki az odasereglett tömeg közepén riadtan tekintgetett körbe. A zsaruk láttán azonban megeredt a nyelve, és elárulta a keresztnevét és életkorát is: 

- Elárulta keresztnevét és azt is, hogy 4 éves – mint utóbb kiderült, idősebbnek mondta magát, mint amennyi, hiszen januárban lett három esztendős - mesélték Facebookon a rendőrök - Azt is elmondta, hogy bölcsődés, de nem tudta, hol, a szülei nevére vonatkozó kérdésekre csak „Anya” és „Apa” választ tudott adni, lakcímét nem ismerte - írták. 

A kisfiút rögtön a rendőrautóba tették, majd a legközelebbi bölcsibe rohantak vele, ahol - míg a kisfiúval az udvaron játszottak - kiderítették, ki is a gyerek valójában, és azonnal értesítették a kicsi anyukáját is. 

- Miközben a gyermek édesanyjával felvették a kapcsolatot, a többi érdeklődő bölcsődés körbe vette a rendőrnőt, minden felszerelését, ruhadarabját tüzetesen megszemlélte és mindegyikhez magyarázatot várt - közölték, hozzátéve, hogy még kekszet és teát is kaptak a hős zsaruk. Később kiderült, hogy a gyerek nagypapája mellől lépett meg, a 66 éves férfi ugyanis olyannyira belemerült a tévézésbe, hogy a telefonhívásig észre sem vette, hogy nincs a házban az unokája. 

- A 66 éves nagypapa esetleges büntetőjogi felelősségét a Dunakeszi Rendőrkapitányság vizsgálja - tájékoztatott a rendőrség. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.