Közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt indított eljárást egy fiatal ellen a rendőrség. V. L. Zsoltot vasárnap délután állította meg autójával két szolgálatban lévő közterület-felügyelő a III. kerületi Hídfő utcában. A 22 éves férfi adatai igazolásának nem tett eleget, ráadásul
az egyik közterület-felügyelőt elütötte, majd közel 50 méteren keresztül az autó motorháztetőjén vitte magával, míg a férfi a földre esett.
Az intézkedő közterület-felügyelőt a mentők könnyű sérülésekkel vitték kórházba, más nem sérült meg az eset során.
A helyszínről elhajtó fiatal végül hétfő délután önként bement a rendőrségre, mivel ismerőseitől megtudta, hogy keresik. V. L. Zsoltot a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályán hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és járművezetés az eltiltás tartama alatt bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.