Aktuális

Nem is sejtették, hogy terhes volt a 14 éves lány – a fagyasztót kinyitva derült ki, mit tett

Bors

Létrehozva: 2020.10.29.

A kisfiú életét már nem tudták megmenteni.

Nem merte elmondani szüleinek a terhességét, ezért a fagyasztóba rejtette újszülött kisfiát egy 14 éves orosz lány – számolt be róla a The Sun. A novoszibirszki régióban található Verkh-Tula nevű faluban élő Anasztaszijánál otthon, az éjszaka közepén indult meg a szülés, hangos sikolyaira az édesanyja is felébredt. A nő azt hitte, lányának vakbélgyulladása van, ezért kihívta a mentőket – fogalma se volt róla, hogy az iskoláslány éppen az unokájának ad életet.

Miután segítség nélkül világra hozta a kisfiút, Anasztaszija annyira félt a következményektől, hogy az újszülöttet egy zacskóba tette, majd a garázsban lévő fagyasztóba rakta. A lány végül a mentősöknek vallotta be, mit történt, akik a fagyasztót kinyitva szembesültek a szörnyű igazsággal: a fiatal lány valóban megszülte és halálra ítélte gyermekét. A kisfiú életét már nem lehetett megmenteni, halálra fagyott.

Anasztaszijáról sem a szülei, sem a tanárai nem tudták, hogy gyermeket vár. Édesanyja is csak azt feltételezte, hogy a kamaszlány felszedett pár kilót. Helyi lapok értesülése szerint az elhunyt kisfiú Anasztaszija 16 éves barátjától van, akivel a nyár folyamán szakítottak. A tinit jelenleg kórházban ápolják, az ügyben nyomozás indult.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot