Aktuális

Mozgásképtelenre rúgdalták a haverjai, majd a nádasba húzták megfagyni a Csongrád megyei férfit

Bors

Létrehozva: 2020.10.24.

Kis híján a saját ismerősei gyilkoltak meg egy férfi Csongrád-Csanád megyében: miután szilánkosra tört combbal mozgásképtelenné tették, egy elhagyatott nádasba vonszolták a fagyban, ahol meg is halt volna, életét csupán a szerencsének köszönheti.

A férfi délelőtt tért be abba a kocsmába, ahol alapjáraton dolgoznia kellett volna, ehelyett inkább inni kezdett. Délutánra már alaposan berúgott, és dolgozni ugyan nem dolgozott, helyette mindenkivel kötekedett a vendéglőben.

A viselkedése már olyan kellemetlenné vált, hogy a pultos és egy másik vendég is megkérte, hogy inkább menjen haza. A férfi azonban ehelyett egy rövid cigiszünet után tovább akart vedelni, mire a vendég férfi bedühödött, ütni kezdte, fellökte, és olyan erővel rúgta a combját, hogy az egyrészt szilánkosra tört, másrészt pedig még az izma is leszakadt, így teljesen mozgásképtelenné vált, és csak feküdt a pult előtt. Mégsem hívtak mentőt, mi több, mikor a verekedő férfi rokona megérkezett, a pultos csak annyi kért, hogy tüntessék el a magatehetetlen áldozatot a kocsmából. 

A két férfi - annak ellenére, hogy a hőmárséklet igencsak fagypont körül volt - ezért egyszerűen kivonszolta áldozatát a kocsma elé, és ott egy padra ültették a férfit, akinek ekkora már olyan fájdalmai voltak, hogy sem ülni, sem feküdni sem tudott. Mentőt azonban még ekkor sem hívtak hozzá, inkább fogták magukat, és még hátrébb cipelték, hogy ne szúrja a szemét a kerti budiba igyekvő vendégeknek, és a nádas széléhez hajították, majd pár kör után hazamentek, és teljesen magára hagyták.

A fájdalmak közt kínlódó férfi ekkor már sem kiabálni, sem kúszni nem tudott, a hőmérséklet pedig egyre csak csökkent, így esélye sem volt a menekülésre, életét pedig vélhetően csak a szerencsének és egy vizelő embernek köszönheti:

az egyik vendég ugyanis a budi helyett a nádast választotta, és amikor pisilés közben észrevette a haldokló bajbajutottat, azonnal segítséget kért.

A férfi ekkor már tényleges életveszélyben volt, életét csak sürgősségi műtéttel és kezeléssel lehetett megmenteni, és - bár életben maradt - maradandóan károsodott. A verekedő, a rokona és a pultos csütörtökön állnak bíróság elé, ahol emberülési kísérlet miatt kell felelniük. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128621_auto_resized.jpg
origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713268510
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130515_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713268510
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában