Aktuális

Meghalsz, ha nem fogysz le – testsúlya felét adta le a fiatal nő, mára rá sem lehet ismerni

Bors

Létrehozva: 2020.11.25.

Drámai választás elé állították az orvosok a fiatal, túlsúlyos nőt: vagy azonnal változtat az életmódján, vagy megbarátkozik a gondolattal, hogy biztosan nem éli meg az öregkort.

Három év alatt a testsúlya felét adta le egy most 31 éves nő, akivel az orvosok egy ponton közölték: ha így folytatja tovább, nem sok jót jósolnak neki – hamarosan meg fog halni, nem is készüljön az öregkorra! A Los Angelesben élő Natalie Vargasnak ez jelentette azt a pofont, amire szüksége volt az élettől, hogy feladja addigi, gyorskajáről és bulizásról szóló életét. Ekkor már 140 kilogrammot nyomott, és a szakemberek szerint egyenes út vezetett volna egy kettes típusú diabétesz kialakulásához.

Natalie ekkor teljes életmódváltás mellett döntött: új étrend és edzés tette ki a mindennapjait, azonban ez csak egy darabig tartott ki, mert a térde egyszerűen nem bírta a megterhelést, amit a testsúlya és az edzés együtt jelentett – számolt be történetéről a Daily Mail.

A túlsúlyos lánynak ekkor két utat ajánlottak az orvosok: vagy a térdét hozzák rendbe, ideiglenes megoldásként, vagy pedig egy gyomorszűkítő műtéttel picikét radikálisabb utat választanak. Natalie ez utóbbi mellett döntött.

Aggódtam, de tudtam, hogy változtatnom kell az életemen. Féltem – féltem, hogy meghalok. Féltem, hogy nem fogyok le eléggé – magyarázta.

Végül Natalie Vargas gyorma 80 százalékát vették ki, hogy csökkentsék az étvágyát, ezután pedig sikerült közel hetven kilótól megszabadulnia – azaz jelenleg nagyjából a felét mutatja a mérleg, ha rááll, mint egykoron.

Hamburger helyett joghurt és zöldségek

Natalie napi menüje korábban eképp nézett ki: gyorsétteremben reggelizett és az ebéd is hamburger, valamint sült krumpli volt üdítővel, vacsorára pedig jellemzően öt tortillát pusztított el.

Most a reggelit protein shake jelenti, míg ebédre grillezett csirkemell és karfiolos rizs kerül a tányérra, a vacsora pedig joghurt diákcsemegével.

Fotóiról mintha egy másik nő nézne vissza Natalie-ra: a változást néha még ő is kétkedve fogadja.

Annyira valószerűtlennek tűnt, hogy valaha is sovány és egészséges leszek. Egészségtelenül éltem, de úgy éreztem, jó ez így, és nincs más lehetőségem, mint megbarátkoznom a testemmel – árulta el a ma már testére büszke nő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól