A szakemberek szerint bármikor kitörhet egy újabb járvány

A szakemberek szerint bármikor kitörhet egy újabb járvány

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 05. 16:15
Ahogy a koronavírus-járvány is váratlanul érte az emberiséget, úgy bármikor felütheti a fejét egy új, akár jóval pusztítóbb járvány is. A világ feleszmélt, így megvan az esélye, hogy a koronavírus mellett újabb járványokat sikerül majd legyőzni.
Bors

Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem dékánja szerint nem lehet tudni, hogy mikor mutálódik a koronavírus vagy valamelyik más kórokozó, de mindenképpen fel kell rá készülni, ugyanis szerinte a következő pandémiának sokkal súlyosabb hatásai lesznek.

A felkészülés egyik eleme, hogy Magyarországon elkészült egy vezetői információs rendszer, mely alapján a mobiltelefonok cellainformációiból ma már meg lehet tudni, ki hol tartózkodik.

Örkény Antal, az ELTE társadalomtudományi karának oktatója szerint átalakult az időgazdálkodásunk, térben beszűkült a mozgásunk, gyanakvók lettünk a személyes kapcsolatainkban, felszínre kerültek a konfliktusok, nőtt a családon belüli erőszak és kollektív szorongást élünk meg.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.