Parajdon a sóbánya kapuja zárva. Senki sem tudja pontosan, hogy mi van odalent, fent a felszínen pedig az idegek pattannak el. A Sóhát utca domboldalán, alig pár száz méterre az evakuálási zónától, egy kis vályogház próbál állva maradni, a benne lakó családnak pedig fogalma sincs, mint hoz a következő nap.
Ebben a házban él Izsó Tünde Erika, párja Fülöp László, valamint két kicsi gyerekük: egy két éves kislány, Csilla és egy ötéves fiú, akit szintén Lászlónak hívnak, mint az apukáját. A házuk hivatalosan nincs a veszélyzónán belül, de a realitás nem mindig követi a vonalakat a térképen.
A ház sarkon áll, közvetlenül a domb alatt. Ha a bánya beomlik, a törmelék pontosan ide zúdulna le, ezt a család is pontosan tudja.
Odabent a gyerekek játszanak, nevetnek, nyugodtak, de a szülők arca másról árulkodik. Tünde és László próbálják tartani magukat, de a félelem éjszakánként ledönti a láthatatlan gátakat.
Éjjel háromig nem alszunk. Nem tudunk. Annyira félünk, hogy egyszer csak elindul a föld.
- mondja az aggódó édesanya.
A szülők a gyerekeikért aggódnak leginkább, de nemcsak a testi épségük forog kockán. A bánya leállásával a megélhetésük is elveszhet. A turizmus, a só, az a kevés, ami munkát adott a környéken, mind bizonytalanná vált.
Nincs munkahelyem, de sok alkalmi munka adódott itt a bányánál, leginkább só pakolás. Ha segítenek is a bánya hivatalos dolgozóin, mi, akik alkalmakként dolgoztunk ott, nem kapunk semmit
- magyarázza László.
És amitől a leginkább megremegnek, az a csend. A hivatalos csend.
Senki nem mond semmit. A Facebook mást ír, a rádió másról beszél, a politikusok meg egymásnak ellentmondanak. Mi már nem tudjuk, minek higgyünk.
A házuk nincs a vörös vonalon belül, de néhány méterre már evakuálták az utcát. Ők ott maradtak. Nincsen riasztás, nincsen papír, nincsen magyarázat. Csak egy kis ház a domb alján, és benne két szülő, akik nem mernek elaludni, nehogy reggelre valami már ne legyen a helyén, és két gyerek, akik az egészből keveset értenek meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.