szexi

Az egész világ ezen szörnyülködik: történelmi emlékművet gyalázott meg két sztriptízelő turista

Létrehozva: 2025.05.27.

Öt embert is letartóztattak.

Gyorsan elterjedt a Facebookon az a videó, amelyen brit lányok sztriptíztáncot mutatnak be a Szent Mihály és Szent György boltívek alatt – írja a Metro.

Brit lányok sztriptíztáncot jártak egy történelmi görög palota előtt
Sztriptíztáncoltak a palota előtt, miközben felvették őket. Fotó: Forrás: Pixabay / Készítette: Free-Photos

Az említett palota, amely ma már a Korfui Ázsiai Művészetek Múzeumának ad otthont, egy brit építész tervei alapján épült a 19. században, és ma már az UNESCO világörökség része.

Két nő felmászott a palota előtt található oszlopokra a Korfui Városi Képtár előtt, hogy hajnali egy órakor fotókat készítsenek. Mögöttük sor állt, a sorban várakozó nők pedig éljenezték a táncolókat.

A nők egy kéthetes tanulmányi programmal érkeztek Görögországba egy rúdtánc-iskolával – jelentette egy görög tévécsatorna. A fotókat a portfóliójukhoz szerették volna elkészíteni.

Öt nőt letartóztattak szombat reggel, miután megsértették a régészeti törvényt és megszentségtelenítették a múzeum területét.

A múzeum területén történő fényképezéshez engedély szükséges, azonban a nők nem nyújtottak be kérelmet. A nők és a fotós is azt állítják, hogy erről nem tudtak, mivel a helyszínen nem volt figyelmeztető tábla.

@megatvnews 🔴Έντονες αντιδράσεις έχει προκαλέσει στην τοπική κοινωνία της Κέρκυρας η εμφάνιση ημίγυμνων γυναικών να χορεύουν pole dancing στο περιστύλιο των ιστορικών Ανακτόρων στην παλιά πόλη. Το περιστατικό σημειώθηκε τις πρώτες πρωινές ώρες της Παρασκευής και οι εικόνες ήδη κάνουν τον γύρο των social media. Το αν επρόκειτο για οργανωμένη φωτογράφιση, καλλιτεχνικό project ή αυθαίρετη ενέργεια παραμένει άγνωστο. Σύμφωνα με τη Διεύθυνση του Μουσείου Ασιατικής Τέχνης, το οποίο στεγάζεται στον χώρο, δεν είχε δοθεί καμία σχετική ενημέρωση και το ζήτημα παραπέμφθηκε στο Υπουργείο Πολιτισμού. Η τοπική κοινωνία εκφράζει την αγανάκτησή της για την "προσβολή" ενός εμβληματικού πολιτιστικού χώρου, ενώ το περιστατικό εγείρει ερωτήματα για τη φύλαξη και τη χρήση των δημόσιων ιστορικών μνημείων. #MegaGegonota #MegaNews #News #MegaTV ♬ original sound - MEGA News

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek