Kínos

Egy sztriptíztáncos vallomása: Akkor vettem észre, hogy a tesóm az, amikor már meztelen voltam!

2022. május 28. szombat 19:00

Igencsak kellemetlen pillanatokat élt át egy fiatal, testéből élő lány. Túl későn jött rá ugyanis, hová hívták.

Forrás: TikTok

TikTok-oldalán nem csak szakmája kulisszatitkaiba enged betekintést a sztripperként dolgozó Kendra, de bizony egy-egy kellemetlen pillanatot is bátran felelevenít követőinek az amerikai hölgy. Kétségtelenül a legkellemetlenebb az a pillanat lehetett a karrierje során, amikor egy legénybúcsún túl későn jött rá, hogy ki az ünnepelt. 9,4 millió megtekintésnél járó videójában ugyanis elárulta:

Már meztelen volt, amikor kiderült számára, hogy a saját testvére az, akinek táncol.

Arról sajnos nem szól a fáma, hogy folytatódott az este, abban azonban biztosak vagyunk, hogy az esküvőn váltott pár igazán kínos pillantást a testvérpár.

 

A kommentelők közül többen felvetették, hogy lehetséges, hogy egyik fél sem vette észre a dolgot korábban. Voltak, akik a sztriptíztáncosok "művésznevére" hivatkoztak, mások a klubokban jellemző fényekre fogták, amik nem segítik különösképp a felismerhetőséget, és bizony azt is figyelembe kell venni, hogy a legénybúcsút nyilván nem az ünnepelt szervezte, hanem a barátok, így könnyen lehet, hogy a testvér neve egyetlen papíron sem szerepelt. 

https://cdn.borsonline.hu/2021/07/vnJC1Dk8SiqA6rp7pZsSy91IRriM_x_6YHpw1D34_Dw/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RlNTRhYTlkMTZiNzQ2N2ZhNDQxYjJlODMxMzE1MDAz.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Videóra vette a sztripper a pénzhalmazt, amit egyetlen éjszaka alatt keresett

Spoiler: egy asztalnyi bankóról van szó, nem aprópénzről.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472208_auto_resized.jpg
origo.hu

Vécé a konyhában, halálos lépcső a fürdőben és más elmebeteg építészeti megoldások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16474045_auto_resized.jpg
life.hu

A mesterséges intelligencia megjósolta a világvégét: borzasztó dolgok várnak ránk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16474424_auto_resized.png
hirtv.hu

Molotov-koktélokkal támadták meg Kuba washingtoni nagykövetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472114_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mindörökké harc: Ezek a csillagjegyek gyűlölik egymást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16474242_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrán háborús hőst méltatott a kanadai házelnök – a gond csak annyi, hogy a Waffen-SS-ben szolgált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19958_resized.jpg?avcount=1695634506
origo.hu

B.szódj meg, takarodj az országunkból, így tüntettek Zelenszkij ellen - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16474214_auto_resized.jpg
travelo.hu

A háborgó tenger magával ragadta a két magyar turistát, nem sikerült őket megmenteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19955_resized.jpg?avcount=1695634506
vg.hu

Visszaállítani a szakember szó becsületét (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19957_resized.jpg?avcount=1695634506
origo.hu

Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19710_resized.jpg?avcount=1695634506
she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a tanévkezdés miatti stressz(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/Zdn3iEd6mbEqHxlAUpXO84AMoj51hWH53tx7BfNfMxs/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkyNTgzNGUxMDMxYjQwZDdiYWM1ZDE3YzIxOGJlYzc4.jpg
pénz

Te visszaadod a talált pénzt? Ha nem, ez vár rád - videó