Tragédiába fulladt a munka: Beszorult a hűtő mögé, meghalt az egyik üzlet dolgozója

holttest megtalálása
PUBLIKÁLÁS: 2025. január 12. 07:30
A családja sosem értette, hogyan tűnhetett el a fiuk. Az illető holttestére egy évtized után találtak rá.

Larry Ely Murillo-Moncada 2009-ben tűnt el, de a holttestét egy évtizedig nem találták meg.

A férfi holttestéről készült jegyzőkönyv nem taglalta a halál okát Fotó: Pexels/Eduardo Soares (Képünk illusztráció)

A 25 éves Larry egy iowai szupermarketben dolgozott alkalmazottként, de az egyik este nem ért haza. Szülei felhívták a hatóságokat, hogy jelentsék fiuk eltűnését. Larry édesapja így nyilatkozott:

Jött egy barát segíteni. Korán keltünk, és nem találtunk semmit. Olyan érzés volt, mintha a föld elnyelte volna.

Senki sem tudta, hogy merre mehetett a fiú. Majd 2019-ben, amikor a dolgozók a hűtőszekrényeket távolították el  a No Frills egyik bezárt üzletéből, emberi maradványokat fedeztek fel a fal és a hűtőegység közé ékelve. Úgy tartják, hogy Larry a hűtőszekrények mögé esett munka közben, és beszorult. 

Egy szimulációval mutatták be, hogyan került a férfi hűtő mögé: vélhetően behajolt a résbe, hogy kitakarítsa a területet, majd fejjel előre zuhant a résbe - írja a LadBible.

Senki nem vette észre Larryt, aki így megfulladhatott vagy elájulhatott, és a teste hét évig ebben a helyzetben maradt, amíg az üzlet még működött. A rendőrség később elárulta, hogy Larry holttestének vizsgálatakor semmi nyoma nem volt külsérelmi nyomnak, és a halálát balesetnek minősítették.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.