
Volt-e vajon olyan ember, aki legalább néhány pillanatig ne mélázott volna el azon, hogy milyen lehet ismerni a jövő titkait? Mennyi, de mennyi élethelyzetben nyújtana segítséget az a képesség, hogy pontosan látjuk, mi fog történni a jövendőben, és mi mindent kell megtennünk annak érdekében, hogy sikereket érhessünk el és elkerüljük a kudarcokat és a katasztrófákat. Míg a legtöbb ember csak álmodozni tud erről az istenadta képességről, akadnak néhányan, akiknek megadatott a jövendőlátás ajándéka. Látnokok ők, váteszek, akik arra tették fel az életüket, hogy figyelmeztessék az emberiséget a rájuk leselkedő fenyegetésekről. Amit pedig 2025-re jósoltak, az semmi jóval nem kecsegtet.
Több olyan látnok van, akinek a szavai hitelesnek tűnnek, és akikben bízik a világ. Az első ilyen jelentős látnok a francia Nostradamus volt, aki tűpontosan elmondta, hogy mi fog történni a jövőben. A másik ilyen Baba Vanga, a balkáni jósnő, mostanában pedig Athos Salomé jövendölései is helytállónak mutatkoznak. A 2025-ös évre egyikük sem ígért túl sok jót.
Jóslataik szerint a március 14-i teljes holdfogyatkozás szörnyű energiákat szabadít majd fel, és ezzel egy időben elszabadul egy rettenetes új járvány, amely még a Covidnál is rettenetesebb lesz, és hatalmas károkat fog okozni - írja a DailyStar. A mesterséges intelligencia egyre nagyobb erőre kap, és szépen-lassan megfogalmazódik benne az igény, hogy függetlenedjen az embertől, hiszen már okosabb nála. A kelet és nyugat között dúló háborúról valamennyi prófécia szólt: a jóslatok szerint az orosz-ukrán konfliktusban Nyugat húzza a rövidebbet, és a jelenleg ismert világunk elbukik. Úgy tűnik tehát, hogy nem unalmas év elé nézünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.