Három tanár és egy vízimentő és ott volt, mégsem tudták megmenteni a 12 éves kislány életét a vízben

felelősség
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 18. 19:45
A vízimentőt bűnösnek találták gondatlan emberölésben.

Kilenc évet kellett várnia egy brit családnak, hogy igazságot szolgáltassanak a kislányuk halálának ügyében. A 12 éves Jessica Lawson tragédiájáról lapunk is korábban beszámolt, a kislány egy franciaországi iskolai kirándulás során veszítette életét, amikor összedőlt alatta egy tóparti stég, ő pedig belezuhant a vízbe, ahonnan nem tudták időben kimenteni. Pedig az iskolai csoportot egyszerre három tanár és egy vízimentő is felügyelte a tragikus pillanatokban. A héten lezáródott a bírósági tárgyalás a 2015-ös haláleset kapcsán, és a vízimentőt elítélték gondatlan emberölés miatt. 

bíróság, tárgyalás, ítélet, per
A bíróság 9 év után hirdetett igazságot /Fotó: Pexels (illusztráció)

A bírósági tárgyalás alakulásáról a Mirror számolt be. Mint írták 2022. októberében a három tanárt felmentették a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja alól, azonban Leo Lemairet - aki a baleset idején szolgált a vízparton - bűnösnek találták.  

A 30 éves férfi a "biztonságra vagy az óvatosságra vonatkozó kötelezettségét szándékosan megszegte, ezzel pedig az áldozat halálát segítette elő"

 - olvasható a bíróság dokumentumában. Az ítélet akármilyen súlyosnak is hangzik, egyáltalán nem arányos a bűn mértékével a család szerint, ugyanis Lemairetet mindössze 8 hónapos felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották, emellett a családnak szánt kártérítés felét kell kifizetnie. Az elhunyt kislány édesapja vigasztalhatatlan, és a bírósági döntés csak még jobban összetörte a szívét:

Kilenc évvel ezelőtt felraktam a lányomat egy iskolabuszra és soha többet nem adták vissza nekem, és a mai napig nem tudom miért. Az első meghallgatás után akartam felszólalni, de úgy döntöttem, hogy most szólalok meg. Miért nem tudok Jessica apjaként néhány egyszerű kérdést feltenni azoknak, akiknek a lányomra kellett volna vigyázniuk? Mindent elveszítettünk 2015-ben

 - nyilatkozta az édesapa, aki a feleségével 2017-ben Portugáliába költözött, hogy megpróbáljanak új életet kezdeni távol Angliától, ahol minden a lányukra emlékezteti őket.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.