SZENT

15 éves, leukémiában elhunyt fiút avat szentté az egyház - mutatjuk, milyen csodákat tett

Létrehozva: 2024.05.25.

A fiú csodás tetteket hajtott végre.

Ha manapság a kereszténység szentjeire gondolunk, régen élt alakok kerülnek lelki szemeink elé: Szent Péter, Szent Pál, Assisi Szent Ferenc, Clairvaux-i Szent Bernát, Szent István, Árpádházi Szent Margit, stb. Olyan alakok ők, akik az egyház törvényei szerint éltek, betartották a szent erkölcsöket, és amikor választaniuk kellett Isten és a világi dolgok között, akkor alázatosan az Istent választották. A szentekre olyan magasztosan gondolunk, mintha nem is emberek lettek volna, hanem valamiféle angyalok. Éppen ezért manapság furcsán érint bennünket, ha egy 21. században élt embert szentté avatnak. Pedig a szentek emberek, nagyon is emberek! Csak a hús-vér emberekből lehetnek szentek. A Vatikán most egy 15 évesen elhunyt fiút fog szentté avatni. 

Szentté avatják a 15 évesen elhunyt Carlo Acutis

Carlo Acutis 1991-ben született Londonban, ám szülei olaszok voltak. Otthon nem részesült vallásos neveltetésben, kisgyermekkora óta saját szándékból, egyéni meggyőződésből fordult az Istenhez, s különösen Szűz Máriával ápolt jó kapcsolatot. Olyan fiú volt, mint a többiek: szeretett playstationnel játszani, nagyokat túrázni és a barátokkal nevetgélni, ez azonban kiegészül azzal, hogy mélyen vallásos életet élt. Még életében létrehozott egy weboldalt (ami akkoriban nem is volt olyan könnyű feladat), amelyben a világon történő csodákkal foglalkozott, és hatására nagyon sok ember megtért. Azt mondták róla, hogy ő volt az egyik első olyan fiatal, aki az interneten keresztül kezdett evangelizálni, és nem is kis sikerrel. 

2006 októberében azonban sajnos torokfájásra kezdett panaszkodni. Amikor az orvosok kivizsgálták, rájöttek, hogy Carlo leukémiás. Az állapota gyógyíthatatlan volt, és nem sokkal később meghalt. A szüleit azonban azzal nyugtatta, hogy ő örül annak, hogy meghal, mert úgy élte le az életét, hogy egy pillanatig sem tétlenkedett: folyamatosan segített a rászorulóknak, az iskolában megvédte azokat, akiket bántottak, adakozott a hajléktalanoknak, és mindenkinek segített, akinek kellett - írja a The Sun

Carlo két csodálatos gyógyítást hajtott végre: egy brazil hasnyálmirigy-beteg fiút és egy fejsérülést szenvedett firenzei diák gyógyult meg a hatására, ugyanakkor amikor egy mellrákos nő imádkozott hozzá, meggyógyult. Carlót már boldoggá avatták, hamarosan pedig szentté válik. 

A Vatikán az internet védőszentjének fogja tartani, hiszen az interneten evangelizált, és abban bíznak, hogy az itt áldozatul eső emberek segítségére fog sietni. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek