Már nem volt idő kórházba menni: otthonában szülte meg első gyermekét egy somogyi anyuka

Országos Mentőszolgálat (OMSZ)
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 30. 20:45
Az anyukánál hajnalban indult be a szülés: a kiérkező mentők megállapították, hogy már nincs idő bevinni őt a kórházba.

Szüléssel ért véget a somogyi mentők szombati szolgálata: az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán osztotta meg, hogy a kiérkezést követően a mentősöknek szinte azonnal fel kellett készülniük a szülés levezetésére.

Már nem volt idő kórházba vinni a vajúdó anyukát (Képünk illusztráció) Fotó: Róka László

A mentőket egy Somogy vármegyei lakáshoz hívták ki: egy 40 hetes kismama szorult segítségre, akinél hajnalban indult be a szülés.

Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és megvizsgálták a nőt, majd (helyesen) úgy ítélték, hogy nincs idő kórházba sietni és felkészültek a szülés levezetésére. Az édesanya mindössze néhány perc alatt világra hozta első gyermekét, Ramónát, aki rögtön fel is sírt. Ellátást követően a kislányt és a boldog édesanyát stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

– írták meg a történet részleteit a Facebook-bejegyzésben, melynek végén boldog és egészséges életet kívántak az újszülöttnek, a mentésben résztvevőknek pedig gratuláltak.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.