Te jó ég! Hátborzongató, mi mászott ki a Dunából - Fotók

duna
PUBLIKÁLÁS: 2023. december 31. 14:40
Egészen közel engedte magához a kíváncsi nézelődőt az óriási hód.

Sikerült lencsevégre kapnia egy szemfüles túrázónak egy termetes hódot Dunakeszin, amint épp kimászik az egyik dokkra. A fotós, képeit az egyik helyi Facebook-csoportba töltötte fel, amit végül megosztott lapunkkal is. A felvételeken jól látszik, hogy a hód békésen üldögél és nézelődik. 

Pihent a hatalmas állat / Fotó: olvasó

Korábban a Római-parttól érkeztek olyan hírek, hogy többen is láttak termetes hódokat a Dunában, ami jó hír, hiszen az utolsó példányok Magyarországról a XIX. században tűntek el. 

A WWF 1996-ban viszont elindította hód visszatelepítési programját, amelynek keretében 12 év alatt több mint 230 egyedet telepítettek vissza Gemencre, a Hanságba, később pedig a Tisza és a Dráva különböző területeire. A 2008-ban lezárult programnak köszönhetően mára a Magyarországon élő hódok száma megközelíti a 600-at. 

Közel engedte magához a nézelődőt / Fotó: olvasói

Azonban kiderült, hogy a hódok több problémát is okoztak. Megrágták a környező kertek fáit, így az önkormányzat úgy döntött Komáromban, hogy máshová telepítik őket. 

Korábban a  XVII. kerületben találtak egy hódot a Pesti úton, őt Francinak nevezték el végül, végül a Duna árterében engedték szabadon. 

 

Panel tövénél úszkált a hód a brutális esőzés után

Még 2022-ben az egész országot letarolta az a vihar, ami lecsapott Magyarországra. Volt, ahol hódot mosott ki a tóból, míg máshol fákat csavart ki tövestől, de megesett, hogy autót úsztatott el. Ám a csapadék nem csak az embereknek, de még a hódoknak is sok volt: egy példány ugyanis fogta magát, és kimászott „lakásából”, a szombathelyi horgásztóból, és egyenesen a megáradt Arany patakba és annak árterébe indult fürdőzni. Az állat szinte a panel lakóházak tövében kicsit lubickolt a füves, de most ártéri területen, legelészett egy keveset, majd az úttesten át visszabandukolt a horgásztóba. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.