A különleges strandon naponta mérik a vízminőséget, és mindennap hangosbemondón is elhangzanak majd a legfontosabb figyelemfelhívó információk. A nyitvatartási időben a vendégek biztonságáról nemcsak a vízimentők gondoskodnak, hanem idén először a Magyar Vöröskereszt Duna-parti Elsősegélynyújtó Szolgálata is.
Fürdeni ebben a szezonban is csak a bójákkal kijelölt területű, fürdőzésre alkalmas partszakaszon van lehetőség nyitvatartási időben. Tehát a kijelölt területen a szigorú biztonsági előírásokat betartva lehet fürdeni, és a 120 cm-es vízmélységet jelző bójasoron belül. A vendégeknek ingyenes ivóvizet, mosdó-, pelenkázó- és zuhanyzóhasználatot biztosítanak. A meder tisztítása a nyitást megelőzően megtörtént, az átvizsgálás pedig folyamatos.
A Római-parti Plázs gondozásáról fövenyőr gondoskodik, emellett a területen éjszakai őrzést is biztosítanak. Lesznek színes napágyak és ingyenes kerékpártárolási lehetőség is. A tavalyi Házirend idén is érvényes.
Hirtelen felindulásból döntöttünk, hogy ide jövünk. Tetszik, hogy ingyen lehet a Dunában fürdeni. A víz hideg, de nem vészes. Kicsi úszkálásra és kavics dobálásra jó - mondta Réka.
Rendszeresen járunk erre kirándulni, és amikor tegnap erre futottam, akkor láttam, hogy már kifeszítették a bójákat. A Duna vize mindig hideg, de a gyerek élvezni fogja. Közel van hozzánk, könnyen elérhető - fejtette ki Gyuri a sportos apuka.
A neten láttuk, és úgy döntöttünk, eljövünk. Svájcban élünk, a párom svájci. Tetszik, hogy természetes vízben lehet fürdeni - mesélte a Borsnak Kata és Timo.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.