Komárom

„Reméljük, hogy jó helyen van” – Sátrastul tűnt el a TESCO parkolóban élő Magdi néni

Kis Dalma Róza

Létrehozva: 2023.12.04.

A 84 éves Magdi néni április környékén költözött ki a komáromi TESCO parkolóba. A néninek fiatalok és járókelők segítettek, majd a cirkusztól egy sátrat is kapott. Hónapokig élt a néni a parkolóban lévő sátorban, az elmúlt napokban azonban nyoma veszett.

Megoldódhatott annak a néninek a lakhatási problémája, aki 2023 tavaszán bukkant fel a komáromi TESCO parkolóban. Magdi néni sokáig egy kis kempingszéken ült, majd a cirkusztól egy sátrat is kapott. Az elmúlt hónapokban rengeteg segítséget kapott helyi fiataloktól, szociális intézményektől és az önkormányzattól is, a néni azonban hajthatatlan volt. Nem akart hajléktalanszállóra és idősek otthonába sem menni, önálló lakást szeretett volna. A könyörtelen hideg és eső azonban kényelmetlenül érintette őt: a sátra beázott, az orkán erejű szél pedig szétfújta a ruháit. Ez kényszeríthette arra, hogy feladja és elköltözzön a parkolóból, azt azonban senki sem tudja, hogy hová ment.

Magdi néni sokáig csak egy kempingszéken üldögélt, míg nem kapott egy sátrat  Fotó: Facebook / Kovács Veronika

Nem tudják, hogy hova tűnt, de remélik biztonságban van

Nem mindennapi látvány fogadta azt, aki az elmúlt hónapokban a komáromi Tesco parkolójába tévedt, ugyanis a parkoló egy eldugott részén hónapok óta állt egy sátor, egy benne élő idős hölggyel. Magdi néni nem tudta megmondani, hogyan került ide és mi történt vele, így az emberek a segítségére siettek. Két fiatal, Nagy Ernő és Kovács Veronika pártfogolták a nénit és megpróbáltak a végére járni, mi történt vele. Orvosi vizsgálatokat intéztek neki és segítettek, hogy a nyugdíjához is hozzáférjen. Amikor azonban már csak egy aláírás választotta el Magdi nénit attól, hogy megoldódjon a lakhatása visszakozott és továbbra is a sátrat választotta lakhelyéül, így a fiatalok feladták a küzdelmet.

Egy darabig működött is a sátras megoldás, a TESCO környékén mindenki tudott a néniről, beleértve az igazgatót is, aki engedélyezte, hogy a néni a hipermarket területén éljen. A hideg megérkezésével azonban egyre nehezebb lett az élete, pár napja pedig teljesen felszívódott. Még a sátra is eltűnt a parkolóból.

Hónapok óta itt élt. Nem nagyon beszélgettem vele, de emlékszem, amikor nagyon nagy szél volt dühös volt, mert elfújta a ruháit, amiket kirakott száradni. Mostanában nem láttam én sem, nem tudom hova tűnhetett

 – mesélte lapunknak Lajos, aki nyugdíjasként gyakran jár a komáromi bevásárlóközpont környékén.

Nem gyakran jött be a boltba, de mindenki ismerte, tudtuk, hogy itt él. Én már legalább két hete nem is láttam. Sokan próbáltak segíteni neki, a bolt igazgatója is mondta, hogy őt nem zavarja, maradhat a néni. Nem tudom mi történhetett vele, de remélem jól van – nyilatkozta a Borsnak a bevásárlóközpont biztonsági őre.

A néniről mindenki tudta Komáromban, hogy egy sátorban él a parkoló végében  Fotó: Facebook

„Mi mindent megpróbáltunk, de nem élt a lehetőséggel”

Komárom Önkormányzata is próbált segíteni Magdi néninek: felajánlottak neki helyet a hajléktalanszállóban és az idősek otthonában is, de a hölgy nem akart elmenni egyik helyre sem. Saját, önálló lakást szeretett volna, ahol senki sem háborgatja. A néni eltűnésével kapcsolatban megkerestük a város jegyzőjét is.

Úgy tudjuk, hogy megoldódott a helyzete a néninek és elköltözött, de pontosan nem tudjuk, hogy hová ment. Reméljük, hogy jó helyen van, biztonságban. Mi sok mindent felkínáltunk neki, amiket nem fogadott el, a hidegben azonban az élete került veszélybe


– mondta a Borsnak Dr. Baksa-Ströcker Renáta, Komárom jegyzője. A jegyző azt is kiemelte, hogy már operatív törzset hívtak össze a szociális intézményekkel, a rendőrkapitánnyal és a Tesco igazgatójával, hogy megoldást találjanak a néninek, hiszen a hideg közeledtével már nem maradhatott egy szál sátorban.

Mire az operatív törzs összeült elment onnan, nem tudjuk, hogy hova, biztos talált menedéket magánúton. Nem tudunk róla konkrétat, de keressük, mert szeretnénk őt biztonságban tudni. Nagyon reméljük, hogy most jó helyen van és megoldódott az élete, de fel vagyunk rá készülve, hogy ha újra felbukkan, akkor ismét felkínáljuk neki az adott lehetőségeket – tette hozzá Dr. Baksa-Ströcker Renáta, akinek reményében egy ország osztozik, hiszen mindenki aggódott a parkolóban élő néniért.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16981849_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő luxusban tartja fiatal párját L. L. Junior - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25273_resized.jpg?avcount=1708634412
origo.hu

Extrém esküvőre készül Delhusa Gjon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16980916_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Legyünk már kicsit kevésbé prosztók” – Óriási balhé alakult a 49 éves Marsi Anikó állítólagos terhessége miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16977994_auto_resized.jpg
vg.hu

Végre: péntektől csökken az üzemanyag ára Magyarországon – de nem mindenki örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16977360_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tizenhat éves magyar futballistát dicsér a világ- és Európa-bajnok tréner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16982039_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem örül Ukrajna - meglepő bejelentést tett Von der Leyen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25274_resized.jpg?avcount=1708634412
origo.hu

Kórházba került, műteni kellett a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16980861_auto_resized.jpg
travelo.hu

A magyar Taj Mahal – A csodálatos Bory-vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25152_resized.jpg?avcount=1708634412
life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16979995_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyot koppantak Szoboszlaiék, most hogyan tovább?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25153_resized.jpg?avcount=1708634412
life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16977834_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Változás állt be Kóbor János özvegyének és lányának, Lénának az életében

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/SRKJiABLjVeioh1TJOhUWDj__xzTpzd9JrA9GumGEEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5MDEzNTk0OGRkOTQyOTJiNDlhMWEwNWQyZDQ1MDBl.jpg
Tragédia

Tragikus véget ért egy magyar nyugdíjas fürdőzése az uszodában

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/ZKVxmSzfUp2Hfd3HnUVAH-t5A78sd2lT_EmgARuLNGw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE4MjdmZWQ4NWJhNjQ4ZGU4NjdjNmVjN2JmMmMwZDdk.jpg
Baleset

Tragédiába fulladt a munka Zalaegerszegen, élet és halál között lebeg három gyermek édesanyja