Megható

Fiatalok segítenek a komáromi parkolóban sátrazó zavart Magdi nénin

Kis Dalma Róza

Létrehozva: 2023.05.25.

Nagy Ernő és Kovács Veronika egyből Magdi néni segítségére sietett, amikor megtudták, hogy hetek óta a komáromi Tesco parkolójában lakik, egy sátorban.

Ezrek osztották meg az elmúlt napokban azt a posztot, amin egy néni látható, aki a komáromi Tesco parkolójában, egy sátorban él. A bejegyzés ellepte az egész internetet és sok segítő szándékú ember megosztotta, ám valódi segítséget nem kapott Magdi néni. Most Nagy Ernő és Kovács Veronika vette pártfogásába a vélhetően demenciában szenvedő 84 éves nénit. Próbálják kideríteni, mi történt vele és lakást keresnek a számára Komáromban.

Ebben a sátorban él hetek óta a 84 éves néni a komáromi Tesco parkolójában. Fotó: Facebook

A néninek sokáig csak a nevét és a korát tudták, semmi egyebet

Magdi nénire nemrég figyelt fel a Tesco áruház egyik dolgozója. Feltűnt neki, hogy a parkolóban sátrazik és életvitelszerűen ott él hetek óta. Ő osztotta meg a Facebook-on a képet és a néni nevét, ám ő sem tudott róla többet. A 84 éves asszony ugyanis zavartan beszél, nem tudja elmondani pontosan, mikor és hogyan került utcára, valamint azt sem, hogy hol van a hivatalos lakcíme vagy hogy hová érkezik a nyugdíja. A poszt bejárta az egész internetet, így talált a nénire Nagy Ernő és barátja, Kovács Veronika is.

Sikerült több mindent kiderítenünk Magdi néniről, az állapota azonban változó. Néha teljesen érthetően, tisztán beszél, máskor pedig csak nézünk egymásra Veronikával, hogy mit is akar mondani. Így nehéz kihámozni, hogy mi igaz abból, amit mond és mi nem, illetve, hogy a közelmúltról beszél, vagy mondjuk a 60-as évekről 

– nyilatkozta Ernő a Metropolnak. Ételt vittek a néninek és megpróbálják felfejteni múltját és jelenlegi életét.

Kiderítettem, hogy Gyöngyösön született, majd Szlovákiába költözött. Legutóbb személyigazolványt 2008-ban állítottak ki neki, állandó lakcíme pedig Nagymácsédon van, ami egy szlovák település. Sajnos pontos utcát, házszámot nem tudunk, az iratait pedig elvesztette valahol, így most azon vagyunk, hogy minden ilyesmit elintézzünk neki 

mondta Ernő, aki szerdán már személyi igazolványt is csináltatott Magdi néninek, pénteken pedig a TB-biztosítást is elintézi neki. Magdi néni hajléktalanszállóra nem szeretne menni, napközben azonban egy szociális intézménybe eljár fürdeni. Családja és rokonai tudomásunk szerint nincsenek. 

Szeretném kideríteni, hogy ki az orvosa, ugyanis szerintem demens a néni és 84 évesen biztosan vannak gyógyszerei, amiket szednie kéne. Magdi néni azt mondja, Komáromban van az orvosa, így ennek is utánajárunk, ahogy annak is, hogy hol vezeti a bankszámláját, ugyanis magyar és szlovák oldalról is kap nyugdíjat kettős állampolgárként, amit már egy ideje nem vett fel, így ez nagy segítség lehetne neki anyagilag

– tette hozzá Ernő. Magdi néninek elsősorban lakhatásra lenne szüksége, kifejezetten Komáromban, ugyanis nem hajlandó máshova költözni.

A néni az esőzések idején is a sátorban lakott. / Fotó: Facebook

A néni valamiért Komáromhoz ragaszkodik

Ernő szerint a néni hallani sem akar arról, hogy elköltözzön Komáromból. Már többen is a segítségére siettek és felajánlottak neki lakhatást idősek otthonában, lakást Felvidéken, de nem hajlandó elmenni innen, sőt, azt mondja, hogy inkább a sátorban marad, mint hogy elhagyja Komáromot.

Talán valami rossz dolog történt, ami miatt nem akar visszatérni, vagy pont, hogy ide kötik szép emlékek, nem tudjuk. De tiszteletben tartjuk a kérését és Komáromban keresünk neki lakást. Sokszor emlegeti, hogy teherautóval érkezett ide, ami szerintünk egy költözést jelenthet, de nem tudja megmondani, hogy ez pontosan mikor volt

– emelte ki a segítőszándékú fiatalember, aki úgy tudja, hogy a néni albérletben lakott, de egy hónapban többször is elkérték tőle a bérleti díjat, amit nem tudott már kifizetni, így az utcára került. Viszont semmilyen holmija nincs, se bútor, se iratok, elmondani pedig nem tudja, mi történt.

– Magdi néni nagyon makacs. Nem lehet őt erőszakkal elvinni a parkolóból. Bennem már bízik, le kell vele ülni beszélgetni és apránként felvázolni neki a lehetőséget vagy megmutatni neki a lakást. Máskülönben ő nem fogja elhagyni a parkolót, sem a sátrat, mert itt érzi magát biztonságban 

– mesélt a nehéz helyzetről Ernő, aki most minden erejével azon van, hogy kiderítse, milyen lehetőségei vannak a néninek, hogy lakhatást szerezzen neki Komáromban, akár bérleti díjért cserébe.

Magdi néni ezen a kempingszéken aludt két hétig, amíg nem kapott a cirkusztól egy sátrat.  Fotó: Facebook / Kovács Veronika

Lakást keresnek Ernőék a sátrazó néninek

Bár a komáromi Tesco igazgatója engedélyezte, hogy Magdi néni ott lehessen a parkolóban, amíg nem találnak neki lakást és biztosítja számára, hogy folyamatosan ételhez jusson, ez hosszú távon nem megoldás. Mindenképpen lakásra lenne szüksége a hölgynek, aminek keresésében Ernő és Veronika segíti.

Szeretnénk, ha biztonságban lenne, nem itt a parkolóban, ahol a nagy esőzések ideje alatt a sátra alá folyt a víz. Ha el tudjuk intézni, hogy hozzájusson a nyugdíjához, akkor albérletet is tudnánk neki fizetni, az orvosa segítségével pedig biztosan kitisztulna a kép, hogy ki is ő és mi a teendő

– vázolta a tervet a fiatalember, aki kiemelte, hogy bár rengetegen megosztották a néniről szóló posztot a Facebook-on, szinte senki nem jön oda hozzá napi szinten. 

– Néha megáll egy autó, adnak neki vizet, üdítőket, vannak konzervjei is, de senki nem állt úgy Magdi néni mellé, mint mi, hogy kiderítse, ki is ő. Magdi néni egy nagyon vidám, fitt, jól szituált, kedves asszony, aki könnyedén veszi az életet. Szeretnénk megtalálni neki az új otthonát, ahol biztonságban lehet 

– zárta gondolatait Nagy Ernő, aki mindent megtesz azért, hogy az idős asszony ne maradjon az utcán. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek