Zivatar jön: a fél országra riasztást adtak ki

ősz
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 18. 18:30
Elő kell készíteni az esernyőket!

Szerda este délnyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Az éjszaka második felében a Nyugat-Dunántúl kivételével kisebb eső, zápor is előfordulhat. A délies szél nyugaton élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5, 10 fok között alakul, de északkeleten csak -2, +2 fok lesz.

eső, zápor, zivatar
Fotó: Pexels

Csütörtökön az erősen felhős égből szórványosan (nagyobb eséllyel a Dunától keletre) fordul elő eső, záporeső. Északkeleten 10, délnyugaton már 20 fok körül alakul a hőmérséklet. Megerősödik a DK-i szél – írja a Köpönyeg.

Pénteken marad a borongós időjárás, miközben tovább melegszik a levegő. Reggelig északnyugaton, északon, napközben elszórtan várható záporeső. A keleti, északkeleti szél erős lesz. 15 és 24 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szombaton és vasárnap erősen felhős lesz az ég, és szórványosan, de több alkalommal alakulhat ki zápor, eső. A várható zivatarok miatt szombatra a fél országra riasztást adtak ki, olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján, ahol az alábbi, beszédes térkép is látható (citromsárgával jelölve azok a vármegyék, melyekre zivatar miatt elsőfokú riasztást adtak ki):

Fotó: met.hu

Miközben a hétvégén a hőmérséklet csúcsértéke eléri a 17-25 fokot, ennél jóval kevesebbet érezhetünk azokon a területeken, ahol a délnyugati szél megerősödik.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.