Elítélték a miskolci ámokfutót, aki miatt két rendőr maradandó sérüléseket szenvedett

ítélet
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 03. 21:25
Négy és fél év börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Járásbíróság a tavaly márciusban rendőrautónak ütköző miskolci ámokfutót – tájékoztatta a Miskolci Törvényszék sajtótitkára kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a férfi érvényes vezetői engedély nélkül vezetett a baleset éjszakáján. A városban ellenőrzést végző rendőrök egyike felismerte a járművet, mely néhány héttel korábban már kivonta magát az intézkedés alól, emiatt megkülönböztető fényjelzést használva követni kezdték, a vádlott autójával azonban nagy sebességgel menekülni kezdett.

A vádlott az üldözésébe bekapcsolódó, szintén megkülönböztető fényjelzést használó, szemből érkező rendőrautó felé kormányozta járművét, majd a vészfékezés után 120 kilométeres óránkénti sebességgel frontálisan nekiütközött.

A balesetben két rendőr maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett, míg az okozó jármű két utasa súlyos, illetve könnyű sérüléseket szenvedett – közölték.

rendőrség
Elítélték a miskolci ámokfutót / Fotó: Fehér Gábor

A bíróság a vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettében, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és segítségnyújtás elmulasztása bűntettében mondta ki bűnösnek. Ítélethozatalkor enyhítő körülményként értékelte a férfi büntetlen előéletét, valamint a megbánó magatartását. A bíróság ugyanakkor súlyosbító körülményként vette figyelembe a közlekedési szabályok kirívó mértékű megsértését, valamint azt, hogy a cselekmény során több személy is megsérült.

A járásbíróság a szabadságvesztés mellett öt év járművezetéstől eltiltásra, valamint négy év közügyektől eltiltásra büntette a miskolci ámokfutót - közölte a törvényszék sajtótitkára.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.