Hajtóvadászat

Hajtóvadászat indult egy ámokfutó ellen: súlyosan megsérült egy rendőr és egy polgárőr Újpesten - Videó

N.T.

Létrehozva: 2023.09.23.

Módosítva: 2023.09.23.

Szinte még fel sem ocsúdtunk az esztergomi tragédiából, de máris újabb rendőr került veszélybe, ezúttal Újpesten kezdett ámokfutásba egy férfi.

A Tények információi szerint egy rendőrt és egy polgárőrt is elgázolt egy autós Újpesten egy benzinkútnál, mindketten súlyosan megsérültek. Úgy tudni, hogy az egyenruhások igazoltatni akarták a kocsiban ülőket, amikor azonban kinyitották az ajtaját, a sofőr gázt adott és elhajtott.

Szíréna, rendőrség, rendőrr
A rendőrség nagy erőkel keresi a sofőrt Fotó: Pixabay

Ennek következtében a rendőr és a polgárőr is elesett, egyikük a riport szerint, koponyasérülést a másik pedig medencesérülést szenvedett. A megdöbbentő eset az egyik újpesti töltőállomáson történt szerdán hajnali kettő óra körül. Ezután hajtóvadászat kezdődött a sofőr ellen, aki valószínűleg ivott és kábítószerezett mielőtt a volánhoz ült.

A Tények az üggyel kapcsolatban kereste a rendőrséget és a mentőket is, akik nem nyilatkoztak, a Központi Nyomozó Főügyészség is csak annyit közölt, hogy hivatali személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716891_auto_resized.jpg
origo.hu

Ukrajna megtámadta Moszkvát, félelmetes válasz jöhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22389_resized.jpg?avcount=1701274813
origo.hu

Lebukott Krausz Gábor és új párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715824_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a pszichológus Kulcsár Edináék házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716857_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz–ukrán háború 644. napja – Orosz robotrepülők vettek célba több ukrán katonai célpontot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715800_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Vignjevics ne dumáljon a klubról, a címerről, először nézzen magába!” – az Újpest olimpiai bajnok legendája a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22390_resized.jpg?avcount=1701274813
origo.hu

Rékasi Károly dührohamot kapott, önmagából kikelve ordibált VIDEÓ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717480_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ezekben az órákban a legforgalmasabb a Lidl: jól jársz, ha elkerülöd ilyenkor a boltot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22387_resized.jpg?avcount=1701274813
vg.hu

A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22032_resized.jpg?avcount=1701274813
life.hu

Csoda összetevőkből állította össze legújabb termékcsaládját a kozmetikai cég(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1701274813
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22204_resized.jpg?avcount=1701274813
life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/EHjOTPBeaKiYJuJ24MchaG_-zi_9B-y9N0lPNdaXQdI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhMzk4ZGIxOTA0MDRhN2JhNTM5YTFiMGYxNWUwMjhl.jpg
Gyász

"Sosem látja felnőni a fiait" - ikergyermekeket hagyott hátra a téti baleset fiatal áldozata

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/tNNPEoWQtk0WHbedL-xH_Wnz_ONyximay6lI5q2hwUI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwMWM0MDc5OTE4NTRmZDY4MGQ4MzM4YzFhYzQzMDA3.jpg
Aktuális

Szívszaggató búcsú: Egy-egy szál hófehér virággal kísérik utolsó útjára az öngyilkos vaskúti kislányt