Négyszer tért vissza a halálból az ötéves kisfiú: 6 hete maradt a túlélésre

kisfiú
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 31. 07:30
A szülők az utolsó pillanatig küzdeni fognak.

Szülőként el sem tudunk képzelni rosszabbat annál, mint hogy szeretett gyermekünk szenved. Az pedig valósággal lehetetlen, hogy elfogadjuk: a csöppségünk meg fog halni. A most ötéves kis Dillan Ramsey-Aksehir szülei már négyszer néztek szembe a halállal, ám a kisfiú mind a négyszer - csodálatos módon - túlélte a betegséget. Mivel azonban a rák ismét kiújult, az orvosok lemondtak róla, már nincs semmilyen eszköz, aminek segítségével felvehetnék a harcot. Az egyetlen lehetőség az Egyesült Államokban székelő klinika, ahol van egy forradalmian új módszer. Ezzel talán meg lehetne menteni a kisfiú életét, a kezelés azonban 1 millió fontba, azaz nagyjából 441 millió forintba került. 

rákos
A kisfiú már négyszer túlélte a rákot / Fotó:   Pixabay

A kis Dillan édesanyja először 2020-ban vette észre, hogy valami nincs rendben a fiával. A gyerek igazi megszállottja volt a focinak, egy napon azonban azt tapasztalta, hogy nem tud belerúgni a labdába, és sántítani kezdett.

Elvittem az orvosokhoz, és megnyugtattak, hogy valószínűleg csak egy ficam, és két héten belül meggyógyul 

- mesélte a The Sunnak az édesanya, aki hozzátette, hogy ez nem így lett, hamarosan pedig csak rosszabbá vált a helyzet. 

2020-ban voltak a Covid miatt a nagy bezárások, így kórházba is sokkal nehezebb volt bekerülni. Mikor azonban a kicsi már lábra sem tudott állni, hajszáltörés gyanújával megröntgenezték. Ebből kiderült, hogy nincs törés, a vérképe azonban aggasztó volt. Rövidesen behívták a szülőket a londoni kórházba, ahol közölték velük, hogy a gyerek leukémiás, azonban jó esélye van a felépülsére. 

Három évnyi kemoterápiás kezelés után a gyógyulás 93 százalékos volt, tehát optimisták lettünk 

- mesélték. Két évvel később azonban ismét rosszabbul lett Dillan. Mintát vettek a gerincéből, amelyben nagyon sok rákos sejtet találtak. Sugárterápiát kapott tehát, majd a donor megtalálása után csontvelő-átültetése volt. Ez azonban sajnos nem működött, és hamarosan ismét visszaesett. 

Időközben az édesanya egy kislánnyal lett terhes.

Dillannek három hétig a kórházban kellett maradnia, így tulajdonképpen csak két héttel Leyla születése után láthattam újra. A terhességem nagyobb részét egyébként a kórházban töltöttem a fiammal 

- mesélte az anyuka

A sok kísérlet ellenére Dillan szervezetében még mindig nagyon nagy számban fordulnak elő a rákos sejtek, az orvosok pedig lemondtak róla. Azt mondták, már nincs olyan módszer, amivel felvehetnék a harcot. Az Egyesült Államokban van egy kísérleti kezelés, ez azonban 1 millió fontba kerül. Mindössze 6 hetük van a szülőknek összeszedni ezt a pénzt, ők azonban nem adják fel a reményt. A kis Dillan mellett sok híresség is kampányol, és bíznak abban, hogy összegyűlik a pénz. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.