Napokig küzdöttek az életéért: a másik kislány is belehalt a tragikus autóbalesetbe

tragédia
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 11. 05:30
Tragikus fejleményekről számoltak be az angyali kislány szülei.
LA

Mint megírtuk, egy Land Rover nagy sebességgel behajtott egy iskola udvarára, majd nagy erővel belecsapódott az épületbe. Az első információk szerint a balesetben, amely a délnyugat-londoni Wimbledon kerület egyik leányiskolájában történt, hét gyermek és két felnőtt sérült meg. Később arról adtak tájékoztatást, hogy a sérültek közül egy kislány meghalt.

gyertya, gyász
Fotó: Pexels

Most újabb sokkoló hír érkezett: egy másik kislány is életét vesztette, néhány nappal a tragikus baleset után - írja a Mirror. A 8 éves Nuria Sajjad halálát a rendőrség erősítette meg.

 

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2023. július 9-én, vasárnap elhunyt szeretett Nuriánk. Nuria volt életünk fénye. Megtestesítette az igazi örömöt, a kedvességet és a nagylelkűséget, és mindenki szerette

 

- nyilatkozta a család.

Szeretnénk megköszönni a mentők erőfeszítéseit, a Szent György Kórház rendkívüli személyzetének, és mindenkinek, aki Nuriának próbált segíteni. Kérjük, hogy tartsák tiszteletben a magánéletünket ebben a nehéz időszakban.

A tragédiát követően többen, köztük több gyermek továbbra is kórházban van. A rendőrség nem terrorcselekményként kezeli az incidenst.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.