Sérültek

Több Koszóvóban megsérült magyar katonát is hazaszállítottak

N.T.

2023. május 30. kedd 17:45

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a magyar katonák bizonyították a rátermettségüket.

A magyar katonák bizonyították rátermettségüket, azt, hogy bízhatunk bennük, rendületlenül helytállnak, bármilyen feladat elé is kerülnek külföldön vagy itthon – mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a Koszovóban megsérült katonákat hazaszállító repülőgép landolását követően újságíróknak.

SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf; KAJÁRI Ferenc
 Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (j) nyilatkozik a sajtónak a Koszovóban megsérült katonákat hazaszállító repülőgép landolását követően a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2023. május 30-án. / Fotó: Illyés Tibor

A 12 sérültet szállító katonai gép nem sokkal délután 3 óra előtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren. A miniszter a gép érkezése után a fedélzeten néhány szót váltott a katonákkal. Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezt követően újságíróknak nyilatkozva kiemelte: a magyar katona ismét helytállt, hősiesen teljesítette kötelességét.

 

Nemzetközi kötelékben, olasz–amerikai parancsnokság alatt került az a magyar manőverező század bevetésre tegnap Koszovóban, amelyik a tüntetőkkel került összetűzésbe

 

– közölte.

Közölte azt is, mindenkinek, a súlyosabb sérülteknek is stabil az állapotuk, életveszélyes sérült nincs. A hazaérkezett sérültek találkozhatnak családtagjaikkal, majd a Honvédkórházba szállítják őket.

A miniszter kitért arra: a katonák elmondták neki, hogy "az incidens sokáig tartott és rendkívül erőteljes volt". A magyar katonák a sérülésük ellenére is bátran helytálltak, többen - akik erre képesek voltak - visszamentek a feladat végrehajtására - mondta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: Magyarország számára nagyon fontos a Nyugat-Balkán stabilitása, Magyarország nemcsak diplomáciailag, gazdaságilag, de katonailag is jelen van, a NATO által biztosított KFOR-misszió keretében.

SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf; KAJÁRI Ferenc
A katonai gép 12 sérültet szállított haza. / Fotó: Illyés Tibor

Emlékeztetett: ez a misszió jelenleg olasz parancsnokság alatt áll, korábban Kajári Ferenc vezérőrnagy volt a KFOR parancsnoka.

Elmondta, Kajári Ferenc most a Honvéd Vezérkar főnökének helyetteseként győződött meg a magyar katonák feladatteljesítéséről, a sérültek ellátásáról és biztonságos hazaszállításukról.

A tárca vezetője kiemelte: a kormány és személy szerint ő is rendkívül büszke arra, hogy a magyar katonák bizonyították rátermettségüket, azt, hogy bízhatunk bennünk és rendületlenül helytállnak, bármilyen feladat elé kerülnek külföldön vagy itthon.

SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf; KAJÁRI Ferenc
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (j) és Kajári Ferenc vezérőrnagy / Fotó: Illyés Tibor

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a hazaérkezett 12 sérült közül 11-en a hódmezővásárhelyi Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál szolgálnak, egyikük pedig tartalékos katona.

A NATO békefenntartó erejében (KFOR) részt vevő katonákat hétfő délután vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecan település polgármesteri hivatalánál. Az ott összegyűlt tömeg a korábbi választás eredménye miatt vonult utcára.

A sérült magyar katonákért hétfő este indult a honvédség repülőgépe, amelynek fedélzetén ott volt Kajári Ferenc.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509097_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlan fordulat Lagzi Lajcsi 33 szobás kastélya ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20335_resized.jpg?avcount=1696453808
origo.hu

Zuglóban akart robbantani egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt hiszed, hogy nem találok nálad jobbat?" – Kulcsár Edina és G.w.M sokkolták a rajongóikat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508731_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem ezt várták Szoboszlaitól, értetlenül állnak Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511673_auto_resized.png
hirtv.hu

Nagyobb kontrollt és több számonkérési lehetőséget akar az EP az új médiatörvénnyel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20336_resized.jpg?avcount=1696453808
origo.hu

A durva botrányok után nagyon sokba került a válás L.L. Juniornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508671_auto_resized.jpg
travelo.hu

Friss hírek a tragikus velencei buszbalesetről, amelyben sokan életüket vesztették

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696453808
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696453808
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/GKU-DAU6xhlhDgcsgTo4KWIG78KsWpPYLqktyY_wBs0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0MDlkNzVmMGI5MDQ3ODg4MWYwZDJiMDMyY2NkYWFi.jpg
Tragédia

A rendőrök is megdöbbentek: Szörnyű tragédiába fulladt a magyar nő és szeretőjének viszonya