Az Airbus A320-as a szlovák légtérből lépett át 170 utassal a fedélzetén, amikor Eger közelében sürgősségi vészhelyzet miatt kért azonnali leszállási engedélyt. Ezt rövid úton meg is kapta, majd gyorsan irányt változtatott. A Bükk lankái felett egy nagyobb hurkot leírva észak felé fordult, rövid időre visszatért Szlovákiába, majd eredeti útvonalát keresztezve Budapest felé fordult, ahol nem sokkal később, a ferihegyi reptéren rendben landolt.
A helyzet nagyon komolynak tűnt, a kapitánynak pedig nem volt más választása
– mondta a cég egyik neve elhallgatását kérő alkalmazottja.
Úgy tűnt: megállt a szíve
A légitársaság közleményéből kiderült, az eset vasárnap történt, de csak most hozták nyilvánosságra. Mint írják, az egyik fiatal légiutas-kísérő veszítette az eszméletét, állapota hamar kritikussá vált, a személyzet tagjai pedig úgy vélték: szívrohama van.
Ferihegyen a mentők már a kifutónál várták és azonnal kórházba szállították. Vele tartott egy másik stewardess is.
A kitérő miatt azonban a személyzet túllépte a ledolgozható órák számát, így kényszerűségből utasaikkal együtt Budapesten töltötték az éjszakát. Az utasszállító csak hétfőn folytathatta az útját, így végül 21 órával később érkezett meg Bukarestbe.
A nő állapota szerencsére már másnapra radikálisan javult és azóta fel is épült. Rosszullétét nem infarktus okozta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.