Ahogy arról már korábban beszámoltunk, május elején nemcsak rejtélyes, de egyenesen sokkoló módon tűnt el egy férfi a szlovákiai Komáromfüssről. Az üzletember éppen az egyik albérlőjéhez ment Komáromfüssbe, hogy az elmaradt bérleti díjat behajtsa, ezután viszont nyoma veszett. A Komáromi Járási Rendőrkapitányság elrendelte a keresését, amit később a NAKA vett át, miután az eset a maffia gyakorlatára emlékeztetett. A férfi holttestét végül Magyarországon találták meg. A NAKA az üggyel kapcsolatban ma reggel három személyt is őrizetbe vett.
Tibor eltűnése szinte krimibe illő. A férfi háza előtt a rendőrség nemcsak egy felettébb gyanús vértócsát, de töltényhüvelyeket is találtak. A férfi Audija is szőrén-szálán eltűnt, később az autót nem kevésbé ijesztő körülmények között találták meg. A Q7-es ugyanis a háztól nagyjából 80 kilométerre, Magyarországon, Pápa közelében bukkant fel, méghozzá szénné égve. A férfi barátnője a szlovák sajtónak elmondta, hogy a férfival közös nyaralást terveztek, ezért lehetetlennek tartja, hogy a férfi önszántából tűnt volna el.
A nő rossz előérzete be is igazolódott, hiszen a felvidéki vállalkozó holttestét Magyarországon találták meg, elásva. A holttest vizsgálata során a férfin koponyatöréseket találtak.
A szlovák rendőrség lapunknak megerősítette: A férfit meggyilkolták.
Tibor édesanyja könnyekkel a szemében mondta el a StartItUp riporterének, hogy május 2-a óta semmi hír nincs a fiáról és nagyon kétségbe van esve, hogy mégis mi történhetett vele. Nem sokkal ezután kereste fel az asszonyt telefonon a rendőrség, hogy elmondják neki, hogy fia sajnos már soha többé nem tér haza hozzá.
Az üggyel összefüggésben a NAKA három személyt vett őrizetbe, akiket szándékos emberöléssel vádoltak meg. Az egyik fogvatartott állítólag Tibor albérlője, aki Komáromfüssben lakott. Információink szerint a gyilkosság indítéka a pénz lehetett, a szóbeszéd szerint ugyanis többen is tartoztak neki. A rendőrség további információkat nem közölt. Az ügyben a szlovák rendőrség a magyar rendőrséggel együttműködve nyomoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.