Meggyilkolt papról készített sorozatot a HírTV

Hír TV
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 20. 16:03 / FRISSÍTÉS: 2023. április 20. 20:59
Vasárnap már megnézheted az első részt.
sk

Április 24-én, 20:10-kor mutatja be a HírTV Magyarországon elsőként azt a 8 részes sorozatot, amely Brenner János atya életét, tanításait, illetve halálát mutatja be. Az 1957-ben a kommunista rendszer által brutálisan meggyilkolt papot 2018-ban boldoggá avatták.

 

A vértanúhalált halt pap az 1956-os forradalom utáni egyházüldözés mártírja volt. Az atya azért vált gyanússá, mert az akkori államhatalom rossz szemmel nézte, hogy felkarolta a fiatalokat. Az egyes részek bepillantást engednek a kommunista hatalom restaurációjába és az 56-os forradalom utáni megtorlásokba, valamint a mindennapi életbe. Az atya megölésének körülményeit a mai napig homály fedi és az alkotók szerették volna bemutatni a sorozatban az életét, pályáját és kideríteni a halálának a körülményeit. Bár a gyilkosság ábrázolásával brutálisan mutatja be a történteket, a sorozat mégis katartikus élményt nyújt, hiszen bemutatja, hogy a gonoszság végül sosem győzedelmeskedhet a jó felett. Ezért is lett „Legyetek szeretettel” a sorozat címe, amely Brenner atya életének meghatározó kifejezésévé vált.

A film egy fiatal blogger, Darvasi Áron szemszögéből mutatja be az eseményeket, aki az atya szülőhelyére Rábakethelyre utazik, ahol kutatómunkát végez és feltárja a történetét. Az események központi helyszíne Szentgotthárd és környéke, ami a szereplőválogatásban is meghatározó szerepet játszott. Az író, rendező Szilágyi Andor tudatosan választott a tájegységhez tartozó szereplőket. A színészek nagy része szombathelyi és zalaegerszegi színházakból érkezett, de feltűnik Szamosi Zsófi, Csőre Gábor vagy Lőte Attila is. A főszereplő egy fiatal tehetség Jámbor Nándor, aki a családtagok szerint megszólalásig hasonlít Brenner atyára.

„Büszkék vagyunk rá, hogy az ’56 utáni magyar történelem egyik kevésbé ismert, mégis több szempontból meghatározó, kortörténeti eseményét bemutató sorozatot Magyarországon először a HírTV mutatja be. Reméljük, hogy ezáltal széles tömegekhez juthat el ez a tanulságos, tragikus, de ugyanakkor mégis felemelő történet, amely nemcsak Brenner atyának, de a kommunista diktatúra minden áldozatának is emléket állít.” – mondta el Velkovics Vilmos, a HírTV főszerkesztője.

 

A sorozat forgatása 2022-ben februártól májusig tartott, az alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával jött létre. A nyolc részből álló különleges sorozat első epizódja április 24-én 20:10-kor debütál és utána hétköznap esténként érkeznek majd az új részek.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.