Megáldott egy magyar kisbabát, majd elbúcsúzott Ferenc pápa

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 30. 16:45
Ferenc pápa megáldott egy kisbabát, mielőtt megérkezett magyarországi látogatásának utolsó programjára.

Ferenc pápa megáldott egy kisbabát, mielőtt megérkezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karára, ahol az egyetemi és a kulturális élet képviselőivel találkozott. Az épületben tapsvihar fogadta. Ferenc pápát Kuminetz Géza atya, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora köszöntötte, ezután egy oktatói és egy hallgatói tanúságtétel következett.

FERENC pápa
Fotó: Kovács Tamás

Major Balázs tanúságtételében arról beszélt, hogy az egyetem célja a civilizációk és vallások közötti párbszéd erősítése.

Ferenc pápa beszédében ismét felidézte, hogy a Duna országokat és kultúrákat köt össze. A szentatya szerint a kultúra szó a megművelni igéből ered. 

100 évvel ezelőtt Romani Guardini, aki a hit embere volt, értékes kulturális felismerésre jutott: a tudásnak két forrása van, az egyik arra késztet, hogy elmerüljünk a tárgyban és annak környezetében, míg a másik összegyűjti és szétbontja a dolgokat, és uralkodik rajtuk 

- tette hozzá.

Úgy fogalmazott, az élőlény leigázása felé vezet a tudomány azon felfogása, amely az uralkodásra törekszik. Így az ember elveszíti minden belső kötődését a természethez, önkényesen határozza meg a céljait.

Az utókornak pedig egy kérdést hagy hátra: mi lesz az élettel, ha ilyen igába kerül?" Az élet mára a gépek rendszerébe van foglalva, megmaradhat-e az élet egy ilyen rendszerben?

 - tette fel a kérdést a Szentatya. Ferenc pápa szerint sokan a technológia felé fordulnak, miközben a kegyetlen kapitalizmus rabszolgái lesznek.

Ferenc pápa egy olyan könyvből idézett, amely felfestett egy olyan világot, ahol minden egyforma.

A kultúra és az egyetem szerepe ebben a kontextusban érvényesül a legjobban, mivel az egyetem az a hely, ahol a gondolat születik. Ez a tudásnak a temploma, amely kiszabadul a felhalmozás alól

 - mondta Ferenc pápa.

Azt mondta a jelenlévőknek, soha ne legyenek merevek, és harciasak, hanem legyenek nyitottak és kommunikatívak.

Fel kell ismernünk a határainkat, és meg kell fékezni az önhittségünket. Erényes dialektikába kell illeszteni az emberi tudást

- fogalmazott.

Minden egyetem a humanizmus termékeny műhelye és az emberség laborítóriuma legyen

- zárta beszédét Ferenc pápa.

A rendezvény végén közösen imádkoztak a jelenlévők.

 

 

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.