Időjárás

Eddig tartott a jó idő, esővel és havazással érkezik a hidegfront

K.B.

2023. március 25. szombat 06:30

Csupán pár napig élvezhettük a kellemes tavaszi időt.

Szombaton kora délutánig erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Hajnalban többfelé, a déli órákig inkább már csak délnyugaton, délen valószínű eső, zápor. Délutántól északnyugat felől csökken a felhőzet. Az északnyugati szél nagy területen lesz erős. 14-15 fok köré csökken a hőmérséklet.

Képünk illusztráció 

Vasárnap délelőtt változóan felhős lesz az ég, majd déltől délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és délutántól egyre többfelé ered el az eső. A déli szél megerősödik. 14-19 fok várható - írja a Köpönyeg.

Hétfőn az erősen felhős égből főleg a nap első felében várható többfelé eső, zápor (akár kiadós mennyiségben). Délután szakadozik a felhőzet, de záporok ekkor is lehetnek még. Viharossá fokozódik az északnyugati szél, erős hidegfront érkezik. Reggel 10, délután már csak 6 fok körüli értékeket mérhetünk.

Kedden felhőátvonulások lesznek elszórt záporokkal, a hegyekben hózáporokkal. Erős, olykor viharos lesz az ÉNy-i szél. Reggel gyengén fagyhat, délután is csak 6-7 fok valószínű.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060648_auto_resized.jpg
origo.hu

Messit kifütyülték a szurkolók az utolsó párizsi meccsén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15775_resized.jpg?avcount=1685853607
origo.hu

Ettől az ukrán bejelentéstől félt mindenki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060705_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A helyzet fokozódik, kezd elmérgesedni ByeAlex és Ganxsta Zolee ügye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060516_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Détári óta nem tett olyat magyar, mint a kupagyőztes Szoboszlai most

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058392_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Lassan haladok" – videón, mi hátráltatta Suhajda Szilárdot a halála előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15776_resized.jpg?avcount=1685853607
origo.hu

Titokzatos férfival töltötte az estét Schobert Lara - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058202_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2023. június 3-9.: Szakítópróba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bomba alakot villantott Laky Zsuzsi, ő a magyar J.Lo

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16059849_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gáspár Győző és Bea kisebbik lánya elárulta, mikor jön a baba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060110_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hete volt a szülésig, mesterséges kómába helyezték a népszerű influenszert

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/Jo8zrohf2ghfN4wu7707kNc0rRicZt1Cw2q-1wOwI6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIzNzQxOGVmNTBiYjRjZDA5YWU1NjEyNTBmYTBlMDc3.jpg
Tragédia

HÉV-baleset: az öngyilkost támadják, teljesen összeomlott a vezető

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/9NtL2X3FDNZCV_CKe1ta9feaySAqD9t2-6WzbBq1trA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZWY2MWY4YzBmMzRlNGY4NWRhNTU4M2U2MTlhOWU0.jpg
gyilkosság

Szekszárdi gyerekgyilkosság: a kislány szülei a gyilkos sírjára költenék a kártérítést