Baleset

"Borzalmas élmény volt" - Regina és párja is részesei voltak az M1-es tömegbalesetnek

B.T., K.K.P.

2023. március 13. hétfő 13:01

Egymáson próbáltak segíteni a borzalmas M1-es tömegkatasztrófa áldozatai a szörnyű baleset kellős közepén. Regina és párja menekülés közben torkuk szakadtából kiabáltak azoknak, akik a kocsijaikban maradtak.

Mint arról a Bors is írt, soha nem látott tragédia történt az M1-es autópálya 26-os kilométerénél szombat délután. Az eset során összesen 5 kamion és 37 kocsi ütközött össze, 39 ember - köztük 10 gyerek - megsérült, egy 44 éves férfi holttestét pedig az egyik kigyulladt kocsi alatt találták meg. 

A balesethez négy helikopter és megszámlálhatatlan tűzoltó érkezett. Még ők sem felejtik el a borzalmas látványt - Fotó: Lakatos Péter / MTI

Regina a párjával utazott éppen az M1-es autópályán. Közvetlenül a tömegbaleset bekövetkezte utáni pillanatban érkezett a helyszínre. A hatalmas porfelhőtől semmit sem látott.

- Csak a szerencsés véletlennek köszönhetjük, hogy időben meg tudtunk állni a párommal, és épp mögöttünk senki sem jött. 

Abból adódott, hogy mi már senkivel sem ütköztünk. Egy kicsit visszatolattunk, majd kiszálltunk a kocsiból a leállósávban, hogy ellenőrizzük, szüksége van-e valakinek segítségre. Akkor már láttuk a hatalmas lángokat, és tárcsáztuk a segélyhívó központ számát. Megállapítottuk, hogy szerencsére majdnem mindenki időben ki tudott szállni az autójából. Akkor még persze nem tudtuk, hogy egy férfi sajnos meghalt – mondta a Borsnak a fiatal nő.

- Borzalmas élmény volt, még egy kicsit mindig a hatása alatt állok. A helyszín mellett van egy kis híd, oda menekültünk fel. Át kellett másznunk a korláton, hogy utána másoknak segíthessünk biztonságba jutni. 

Egy édesapa a két kisgyerekét adta oda. Őket nekem kellett átemelnem – emlékezett vissza Regina. A ruházatunkat beborította a füst, de akkor ezzel nem foglalkoztunk. Szerencsére a mentőegységek hamar kiértek – részletezte Regina, aki úgy érzi: március 11-én a második születésnapját ünnepelheti.

- Akik az ütközést megúszták, igyekeztek hátrébb tolatni, hogy ne állják el a tűzoltók és a mentők útját. Nagy volt az összefogás, mindenki igyekezett mindenkinek segíteni.

Az eset során tucatnyi kocsi kiégett és szinte teljesen megsemmisült, csodával határos módon azonban többen épségben kikeveredtek a roncsok közül.

- Ott voltam elsők között, mint beavatkozó tűzoltó. Borzalmas volt látni is, szinte hihetetlen. És hála minden embernek, aki mentette a másikat

 - írta TikTokon a borzalmas sűrűjében dolgozó tűzoltók egyike. Többen jelezték: ők is a katasztrófa közepén rekedtek autójukkal, ami teljesen kiégett. Ők viszont csodával határos módon karcolások nélkül megúszták a hátborzongató balesetet. Egyikük azt mesélte, hogy barátja kocsija szénné égett, de a sofőr ki tudott menekülni, míg egy nő az anyjával együtt nézte végig, ahogy kocsijuk porrá ég. Ő is megúszta az esetet:

- Nekünk is kiégett a kocsink, szerencsére anyukámnak és nekem sem lett semmi bajunk

- írta. 

Hozzátették, hogy sok sérült és balesetező azonnal kipattant a kocsiból, és igyekeztek biztatni azokat, akik bent maradtak az autójukban: 

- Mindenkinek kiabáltunk, hogy kifele a kocsiból, mert voltak, akik bent maradtak

 - tette hozzá a nő egy másik kommentben. 

Porrá égett autók a tömegkarambol közepén Fotó: Bors

Egyik olvasónk a porvihar felé száguldott a baleset idején, és csak a véletlennek és a mérhetetlen szerencsének köszönhette, hogy nem futott bele a katasztrófába: 

- Arra mentem, és messziről lassítottam, mert nagyon ijesztő volt az a porvihar. Ilyet még nem láttam, pedig rengeteget megyek pályán, nem is csak Magyarországon. Éltem már át brutális szelet, ami dobálta az autót, meg jég- és hóvihart, de ehhez hasonlót nem 

- mesélte. Így már jó időben lassítani kezdett. Vélhetően ez mentette meg attól, hogy belerohanjon a tömegbalesetbe: 

- Amikor láttam, mi van előttem, még erősebben fékeztem, szerencsére akkor már amúgy sem száguldottam. Még akkor nem láttam mindent, azt igen, hogy valami durva történt előttem, sosem felejtem el -

 tette hozzá még most is borzongva. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16055392_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszólalt a megveréséről Opitz Barbi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15745_resized.jpg?avcount=1685756106
origo.hu

Megrázó: ez az utolsó fotó az Everesten meghalt Suhajda Szilárdról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16055827_auto_resized.jpg
metropol.hu

Visszaadja a Mount Everest Suhajda Szilárd holttestét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056044_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fergeteges zivatar söpört végig az utcákon, kíméletlen jégeső csapott le a fővárosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057203_auto_resized.jpg
ripost.hu

A magyar határhoz érnek a hírhedt Pokol Angyalai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15742_resized.jpg?avcount=1685756106
origo.hu

Szörnyű részletek derültek ki Dolly állatkínzós botrányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16054203_auto_resized.jpg
astronet.hu

A hétvége horoszkópja június 3-4.: intenzív megéléseket, mély érzéseket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056811_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lehallgatja a mobilokat egy androidos app: azonnal töröld!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/ACK_BsrWQpbYWEKQpEtw8d9h9AfX1dgn_lJTcexXUDE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0M2RhYTI5NjYyMDRkOTJiNzI5MTlkNmViZDIyNmI5.jpg
Aranyos

Elképesztő nap: Novák Katalin együtt fagyizott Leka herceggel és a kis hercegnővel - Fotó