Holttest

Holtan kerülhetett elő az eltűnt magyar édesanya, lánya könnyeit törölgetve szólalt meg

LA

Létrehozva: 2023.02.21.

Több mint négy hónappal ezelőtt veszett nyoma Gősfa közelében.

A nyugdíjas az elkóborolt kutyája, Manó után indult, és többé senki nem látta 5 hónapja. A napokban viszont a falu közelében vadászok találtak egy női holttestet - tudta meg a Tények.

Máriát vadászok értesítették: úgy gondolja, az ő édesanyja holttestét találhatták meg. / Fotó: TV2

Az eltűnt nő lánya, Bangó Mária korábban könnyek között beszélt arról, hogy mindent megtesz azért, hogy édesanyja előkerüljön. Az eltűnt asszony lánya szerint most viszont az édesanyját találhatták meg. Ez még nem megerősített információ, hiszen még nem azonosították, és egyelőre nem is értik, hogyan kerülhetett olyan messze a falutól.

Elveszítek egy reményt, hogy még él, ugyanakkor pedig ott van az is, hogy egy békességi ponthoz is eljuthat az ember

 - mondta érzéseiről az eltűnt asszony lánya elcsukló hangon, könnyeit törölgetve.

A holttestet a falutól 6 kilométerre találták meg, ahol nem is keresték.

Erre a részre nem is jutottunk el, ez túlságosan távol volt

 - tette hozzá a nő, aki szerint a 70 éves édesanyja nagyon rossz egészségi állapotban volt, és csak néhány száz métert tudott gyalogolni. Hogy a most megtalált holttest valóban Bangó Mária édesanyja-e, azt csak később, DNS vizsgálattal tudják majd pontosan kideríteni.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190897_auto_resized.jpg
origo.hu

5 isteni villámdesszert, ami 10 perc alatt elkészül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715008512
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715008512
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715008512
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/PqG3u2u3P8hNcGTt8KR53PLMMTXYY0PB4Z93c6pUfFE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4ZjdhNjcyMTAzNjQ5MTE5OGMyOGVkYzE0YzdkZDI3.jpg
Aktuális

Horror Salzburgban: kocsival hajtottak át egy fiatal magyar férfin - hihetetlen, mi történt

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába