A hatéves orosz Szavelij Trokaj apja az Ukrajna ellen indított háborúban vesztette életét. Lehet, hogy ezért nem hisz a kisfiú már a mesékben, de tény, hogy karácsonyi kívánságait nem a télapónak küldte el, hanem a rendőrségnek. A belügyi erők pedig annak rendje-módja szerint feldolgozták a levelet, majd íróját beidézték a kosztromai kapitányságra.
A gyermek édesanyja és kéthónapos húga társaságában érkezett az őrsre, ahol meglepetés várta: Alekszandr Arapov tábornok adta át neki a kért ajándékot, amit megfejeltek egy rendőrautó valósághű modelljével és egy látogatással a műveleti központban.
Most legalább látod, hogy az álmok mindig valóra válnak
– fordult a kissé megszeppent csöppséghez a generális.
Később oldódott a hangulat, és Szavelij még a rendőrfőnökkel folytatott videókonferenciába is bekapcsolódott. Látva érdeklődését a hatóságok munkája iránt, természetesen azt a kérdést is feltették neki: mi lesz, ha nagy lesz.
Katona
− vágta rá a választ kapásból a fiúcska, akit ezek szerint nem riasztott el a pályától, hogy édesapja éppen ebben a minőségben halt hősi halált, félárván hagyva négy gyermekét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.