Brian Kohberger minap egy pennsylvaniai bíróságon jelent meg a tárgyalásán az Idaho Egyetem négy diákjának meggyilkolásának ügyében.
A 28 éves Kohbergert pénteken kora reggel tartóztatták le, gyilkossággal és betöréssel vádolják. A CrimeOnline szerint Kohbeger doktorandusz és tanársegéd a Washingtoni Állami Egyetem Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszékén. A négy fiatal, azaz a 20 éves Ethan Chapin, a 21 éves Madison Mogen, a 20 éves Xana Kernodle, és a 21 éves Kaylee Goncalves meggyilkolásával gyanúsítják. Az áldozatokat az egyetemen kívül, egy bérelt lakásban késelték halálra az iskola közelében – írja a portál.
A meghallgatás során Kohberger aláírta a papírokat, amellyel elfogadta, hogy visszaszállítják Idahóba, ahol majd végül vádat emelnek ellene. A bíró szerint a vádlott 10 napon belül visszatér Idahoba. A kiadatás bevett szokás, ha a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyt egy másik államban tartóztatnak le – ekkor visszaszállíthatják abba az államba, ahol a bűncselekmény történt.
Kohberger, aki állítólag a tárgyalás végén a családja szemébe nézett, azt suttogta:
Szeretlek.
Ezután elhagyta a tárgyalótermet. A bírónak azt mondta, hogy nem szed semmilyen gyógyszert, és teljesen tudatában van annak, hogy mit jelent a kiadatása. Az ügyvédje egyébként korábban elárulta, hogy a férfi alig várja, hogy felmentesék, és be akarja bizonyítani ártatlanságát.
Kohberger alig várja, hogy felmentés alá kerüljön a vádak alól, és reméli, hogy a lehető leghamarabb megoldják a gyilkosságot és megtalálják a valódi tettest. Biztos benne, hogy fel fogják menteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.