
Újabb aggasztó részletek derültek ki arról az iskolai lövöldözésről, melyben egy hatéves diák lőtte le egyik tanárnőjét. A hatóságok továbbra is azt hangsúlyozzák: nem véletlen baleset történt: a gyermek szándékosan sütötte el a fegyvert. Mindeközben kiderült: az iskola már korábban tudhatott a kisfiúnál lévő pisztolyról. Hogy miért nem tettek semmit, kérdés.
Mint arról korábban beszámoltunk, megrázó eseménysor zajlott le egy általános iskolában az Egyesült Államokban, a virginiai Newport News városában január hatodikán, ahol egy kisdiák a hátizsákjában bevitte a suliba édesanyja (egyébként legálisan vásárolt és tartott) lőfegyverét. Amikor mindenki megdöbbenésére az elsős kissrác elővette a fegyvert, egy 25 éves tanárnő, Abigiail Zwerner megpróbálta azt elvenni tőle. A diák ekkor nyitott tüzet. A tanárnő kézfején átment a golyó, ami ezt követően a mellkasába csapódott. Még ekkor is a gyerekek életét védte: azt kiáltotta, mindenki meneküljön, hagyják el az osztálytermet.
Abby Zwernert súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították kórházba, állapota azonban szerencsére stabilizálódott. Eközben elkezdték vizsgálni az ügy részleteit is. Ekkor derült ki: az iskola személyzete már a lövöldözést megelőzően tudott arról, hogy a diáknál fegyver van – írja a Mirror. Hogy pontosan hogyan szereztek tudomást a pisztolyról, ki tudott róla, illetve miért nem tettek semmit, ez jelenleg még nem tisztázott. Annyi azonban már most látszik: alighanem megakadályozható lett volna a kis híján tragédiával végződő iskolai lövöldözés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.