Aktuális

Elfogták a michigani iskolai lövöldöző szüleit, akik ajándékba vették neki a fegyvert

Bors

2021. december 4. szombat 12:40

A detroiti rendőrség szombaton őrizetbe vette annak a michigani kamaszfiúnak a szüleit, aki két hete négy diáktársával végzett és többeket megsebesített a egyesült államokbeli Detroittól nagyjából ötven kilométerre északra található Oxfordban.

15 éves Ethan Crumbley szüleire Detroitban bukkantak rá egy lakóépületben, miután valaki azonosította a hozzájuk tartozó járművet.

A hatóságok elmondták: Crumbleyéket ügyvédjük sem érte utol a napokban, miután - állításuk szerint biztonsági okokból - elhagyták Oxfordot.

James és Jennifer Crumbley ellen pénteken adtak ki elfogatóparancsot, azután, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádat emeltek ellenük. A hatóságok azzal indokolták döntésüket, hogy a szülők vették fiuknak a gyilkos fegyvert ajándékként, és szemet hunytak a mészárlást előrejelző figyelmeztető jelek fölött.

Karen McDonald ügyész szerint számos előzetes jel utalt arra, hogy az elkövető veszélyes és zavarodott. Ebben a helyzetben a szülőknek kötelességük lett volna közbelépni, hogy elkerüljék a tragédiát - tette hozzá.

McDonald elmondta: november 21-én egy tanár rajtakapta Ethant, hogy telefonján lőszert keresett az interneten. Anyja erre egy szöveges üzenetben azt írta, hogy nem haragszik rá, csak ügyeljen rá, hogy legközelebb ne érjék tetten.

A lövöldözés reggelén egy tanár felkavaró rajzokra bukkant a fiúnál, amelyek lőfegyvert, lőszert és egy vérző alakot ábrázoltak. Mellettük a következő szövegek álltak: "Vér mindenütt", "Az életemnek semmi értelme", "Nem hagynak nyugodni a gondolatok - segítsetek". Ezt követően behívatták a kamasz szüleit, és felszólították őket, hogy 48 órán belül vigyék a fiút pszichológushoz. A szülők aznap nem akarták hazavinni Ethant a középiskolából, a táskáját sem kutatták át, illetve a fegyverről sem tettek fel kérdéseket neki. Miután apja és anyja hazament, Ethan visszatért az osztályba, majd később felfegyverkezve jött ki a mosdóból, és lőni kezdett a folyosón tartózkodó diákokra. Négy diáktársát megölte, és hét embert megsebesített. Ellenállás nélkül megadta magát az öt percen belül kiérkező rendőröknek. Az indítékáról egyelőre semmit sem tudni.

A michigani törvények szerint valaki akkor vonható felelősségre gondatlanságból elkövetett emberölésért, ha hozzájárult egy olyan helyzet kialakulásához, amelyben nagy volt az esélye annak, hogy valaki megsérül vagy meghal. Az Egyesült Államokban ritkán vonják felelősségre a szülőket az iskolai lövöldözésekben játszott szerepükért, akkor is, ha szakértők szerint a legtöbb kiskorú a szüleitől vagy rokonoktól kapja fegyverét.

További cikkek

Sértés

Márki-Zay Péter nevetgélve beszélt arról, hogy sértegette a fogyatékkal élőket

Börtön

Törölj mindent! – utasította diákját a vele szexelő tanárnő

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Női kézilabda: Kovacsics Anikó, az FTC irányítója gyermeket vár

likebalaton.hu

Nem lesz elég vastag a jég a korcsolyázáshoz a Balatonon ezen a héten

origo.hu

Kiintettek egy horrorkaravánt az M3-ason, ilyen rakományt még a rendőrök is ritkán látnak - fotók

hirtv.hu

Családirtás a XVIII. kerületben: késsel a kezőben, szó nélkül ment be szülei szobájába a fiú

vaol.hu

Szarvascsordát gázolt a Szombathelyre tartó vonat Büknél

nemzetisport.hu

Női kézi: újabb vb-bronzérmes dán játékossal hozták szóba a Győrt

vg.hu

Három oltás után kapta el a koronavírust Újlaki Dénes

life.hu

Ez a hatóanyag gyorsítja a koronavírusból való felépülést: gyógyszertárakban vény nélkül kapható

borsonline.hu

Törölj mindent! – utasította diákját a vele szexelő tanárnő

origo.hu

Így állt meg az élet az extrém havazás miatt Isztambulban - galéria