„Az én szikrám örökre kialudt” - Iskolánál gázolta el a 4 éves lányt és anyukáját egy száguldó autós

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 18. 18:30
Borzalmas tragédia követelte egy fiatal édesanya és kisgyermekének az életét. A családjuk szíve szilánkosra tört a gyász súlya alatt.
K.B.

Szokásos útjukat tette meg hétfőn reggel, fél kilenc után egy anya és lánya a leedsi általános iskola felé. A 27 éves Justyna Hulboj és mindössze 4 éves Lena Czepczor a járdán sétáltak, amikor halálosan elgázolták őket.

Képünk illusztráció / Fotó: twitter

Azon a szörnyű reggelen egy BMW-s és egy Audis versenyzett egymással. Az Audis pedig egy váratlan pillanatban felhajtott a járdára, ezzel keresztül hajtva a járdán kézen fogva sétáló édesanyán és kislányán.

- Elvesztettem a lányom és az unokám. Az Úr adjon nekik örök nyugalmat – búcsúzott az összetört szívű nagymama a Facebook-oldalán.

- Az én szikrám örökre kialudt a gyönyörű édesanyjával együtt. A szívembe zártalak titeket – tette hozzá egy másik rokon.

Az autós olyan sebességgel száguldott, hogy a kislány 21 métert repült. A teste végül egy kerítésen landolt, amit az üzletből kilépő eladó pillantott meg. Azonnal sokkot kapott.

Az Audi sofőrjét nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A szemtanúk elmondása szerint szerencséje volt, hogy életben maradt, mivel az autó eleje teljesen összetört. Később egy férfit láttak a baleset helyszínén, aki a falnak támaszkodva, bánatában fejét a kezébe temetve, egy plüssmacit helyez a kerítéshez, ahol a Lena meghalt.

- Szegény család! Csak idő kérdése volt, hogy mikor történik valami ilyesmi. Az az út az elmúlt két évben versenypályává vált. Az autók több mint 100 mérföld/órás sebességgel száguldoznak rajta. EZ őrület, és a rendőrség nem tesz semmit!!! Talán végre történik valami, és a szerencsétlenek halála nem lesz hiábavaló – nyilatkozta egy helyi lakos.

A kettős tragédiával kapcsolatban három embert tartóztattak le – közölte a Mirror. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.