Száguldó vonattól mentették meg az ámokfutót a hős rendőrök Budapesten

Száguldó vonattól mentették meg az ámokfutót a hős rendőrök Budapesten

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 13. 09:30
Három budapesti kerületen keresztül üldözték az rendőrök azt a 25 éves fiatalt, aki először majdnem eltrafált egy kamiont, majd a vonat elé zuhant a sínekre. Életét az őt üldöző zsaruknak köszönheti: ugyanis ők rángatták ki a roncsból a vonat érkezése előtt.

Szinte csak perceken múlott az élete annak a fiatal fiúnak, aki majdhogynem halálos kimenetelű ámokfutásba kezdett a budapesti Kőbányán vasárnap este. A sofőrt még a X. kerületben intették le a rendőrök, azonban ahelyett, hogy megállt volna, a gázba taposott, és elinalt a helyszínről. A zsaruk persze azonnal a nyomába eredtek, szirénázva követték.

Fotó: Bors

A fiatalt a vasúti jelzőlámpa tiltott jelzése sem állította meg, semmit nem nézve száguldott előre, miközben egyre több rendőr üldözte, a hajszába ugyanis idő közben már a XVII. kerületi zsaruk is becsatlakoztak.

A tempósan inaló kocsi és az őt követő, egyre nagyobb rendőrkonvoj már több kerületen keresztül cikázott, mikor azonban a XVIII. kerületen száguldottak keresztül, az ámokfutó sofőr esze teljesen elment: a Gyömrői út és a Csévéző utca kereszteződésénél a piroson átszáguldva először majdnem egy kamionnak rohant neki, majd egyenesen a vasúti sínekre futott föl a kocsival, ahol végül felborult, és az autó fejjel lefelé megállt. Életét csak a rendőröknek köszönheti, az őt üldöző zsaruk ugyanis nem haboztak, azon nyomban odarohantak, és kiszabadították a kocsiból a sérült férfit, akit még éppen idejében vonszoltak ki a roncsból: 

az arra közlekedő tehervonat ugyanis két perccel később megérkezett, és a síneken heverő roncsot majdnem 400 méteren keresztül tolta maga előtt.

– A rendőrök egy része a vonatnak jelzett, hogy egy autó van a sínen, ezt észlelte is a mozdonyvezető, ám hiába fékezett, az ütközést nem sikerült elkerülnie. Ha a rendőrök nem lépnek közben, vélhetően életét vesztette volna a férfi

 – mondta lapunknak az egyik szemtanú.

Fotó: Bors

Úgy tudni, az ámokfutó így is megsérült, de nem életveszélyesen: információink szerint lábszárcsonttöréssel megúszta az életveszélyes őrültséget.

 Azóta a rendőrök kihallgatták, és kiderült: nem ok nélkül rongyolt el a zsaruk elől.

– A rendőrök igazoltatták a kimentett férfit, ami után világossá vált menekülésének oka: vezetői engedéllyel nem rendelkezett és a járművezetéstől is el volt tiltva. A 25 éves N. Norbertet a mentők rendőri kísérés mellett kórházba vitték

 – közölte a Borssal a rendőrség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.