Exkluzív

Megdöbbentő vallomást tett az ország leghíresebb gyilkosa: „Nem akarok beilleszkedni a társadalomba”

Balogh Géza Attila

Létrehozva: 2022.09.05.

Interjút adott a Borsnak Bene László, aki életfogytiglani börtönbüntetését tölti a szegedi Csillagban.

Forrás: Vaskó Tamás / Bors

Bene László 1992-ben és 1993-ban társával, Donászi Aladárral az ország egyik legrettegettebb bűnöző párosát alkották, több rablást követtek el, ketten együtt négy ember kioltásáért voltak felelősek. 1995 elején ítélték őket életfogytiglani börtönre, ez akkoriban 20 évet jelentett. Donászi 2001-ben öngyilkos lett sopronkőhidai cellájában. Bene a szegedi Csillagban raboskodik, immár 28 esztendeje.

Bene László, skálás gyilkos
Bene László a zárkájában. 1994 óta van börtönben Fotó: Délmagyarország

„Nem akarok beilleszkedni a társadalomba”

Bene tényleges büntetése 2014-ben letelt, ám mindez nem jelenti azt, hogy automatikusan szabadlábra helyeznék. hol a bíróság, hol az ügyészség utasította el a szabadlábra helyezési kérelmét. Többek között azért, mert tettét nem bánta meg. Mára úgy tűnik, a férfi beletörődött sorsába.

Engem csak a halál visz innen ki. Eddig sem reménykedtem abban, hogy kiengednek. De már nem bánom, hogy itt halok meg

– mondta az elítélt. – Nekem a szabadság érzése a legfontosabb. Itt, a börtönben szabad vagyok, rendben vagyok, olvasok, írok. De ha valami csoda folytán kiengednének, én már nem akarnék beilleszkedni a társadalomba – jegyezte meg Bene.

Bene László a bíróságon
Bene László a bíróságon. Életfogytiglani börtönre ítélték Fotó: MTI

Néhány percen múlt a lebukásuk 

A rettegett páros első, gyilkosságba torkolló akciója akkor következett be, amikor a budai Skála áruház bevételét próbálta megszerezni 1992 májusában. Itt Donászi hidegvérrel végzett a pénzkísérővel, Sádt Győzővel. Három hónappal később Benét kihallgatta a rendőrség.

– Ekkor még Soroksáron laktunk, amikor augusztus elején csengettek, láttuk, hogy a rendőrök azok. Körbenéztek a házban, majd közölték, hogy be kell vinniük. A Hősök tere magasságában jártunk, amikor Donászi szemben jött velünk az autójával. Aladárnak ugyanis az volt a szokása, hogy mindennap kijárt hozzánk Óbudáról. Ha pár perccel előbb ér a lakáshoz, mindketten lebukunk. Aznap csak azért indult később, mert a barátnőjét Szigetszentmiklósra vitte, hogy virágot vegyen neki – vázolta fel a kritikus augusztusi nap történéseit a gengszter, akit rabosítottak, majd kiengedtek. Később pedig egyre súlyosabb bűncselekmények következtek.

Bene László fotója a fegyverarzenálról, amit elfogásakor foglaltak le a rendőrök
Bene egy fényképet őriz, amin az a fegyverarzenál látható, amit a rendőrök foglaltak le tőle. Több pisztolyt és vadászpuskát vásárolt össze Fotó: Vaskó Tamás / Bors

Meg akarta ölni Donászit

Donászi és Bene viszonya sohasem volt felhőtlen, az elfogásuk előtti időszakban pedig már rendkívül elmérgesedett.

– Akadt néhány társunk. A 15 milliós soroksári postarablás után megtudtuk, hogy Sz. Gyula elmondta a barátnőjének, hamarosan nagyobb összeghez jut – mondta az elítélt. 

Addigra olyan viszonyban voltunk Donászival, hogy azt vártuk, melyikünk végez előbb a másikkal. Azért nem tudtam megölni, mert a családom imádta őt. Ha Aladár eljött hozzánk és krumplis tésztát szeretett volna enni, akkor édesanyám azonnal nekilátott és főzött neki

 – részletezte Bene. - Így jött kapóra az ötlet, amiről az előbb már beszéltem: hogy Gyula elárulta a tetteinket. Donászival megegyeztünk, hogy Gyulával én végzek.

A tervem az volt, hogy kicsaljuk Gyulát az erdőbe, de ott először Donászit lövöm agyon. Csak azután végeztem volna Gyulával

– mondta Bene. De véres terve csak terv maradt.

Tartja a kapcsolatot a rokonokkal

Bene augusztusban töltötte be 70. életévét. Többen is felköszöntötték.

– Képeslapot kaptam, Skype-on is beszéltem a rokonaimmal. A nevelt gyermekeim sütöttek süteményt is – mesélte a bűnöző, aki nemrég szociális szakdolgozó végzettséget szerzett a börtönben.

A bűn útján * Benét huszonévesen autólopás és más rablások miatt kapják el, majd pénzszállítmányok kifosztása miatt, visszaesőként hét évet kapott, amit a szegedi Csillagban töltött le. Innen 1986-ban szabadult. * A rendszerváltáskor Donászi Aladárral dohánylerakatokat és raktárakat raboltak ki, a zsákmányt trafikoknak adták el. * 1992. május 11-én a Budai Skála áruház bevételét szállító taxira támadnak rá. Bene itt a taxisofőrre lőtt rá, aki túlélte a támadást. A rablók csak üres zsákokat vittek el. * 1992. november 8-án a sárszentmihályi erdőben gyakorlatoztak, amikor két vadásszal futottak össze. A fiatalabb vadásszal ifj. Tóth Tamással Bene, társával, Izsó Lászlóval Donászi végzett. * 1993. január 22-én az újpesti Alfa áruház pénzszállítóját akarták kirabolni, pénzt nem szereztek. * Utolsó akciójukra 1993. november 13-án került sor, amikor Donászi kirabolta a soroksári 1-es postát, Bene pedig az épület előtt várta. 15 milliót zsákmányoltak. * A két bűnözőt 1994. május 4-én fogták el a rendőrök.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713621011
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713621011
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713621011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713621011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713621011
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban