Skálás gyilkosság tablója

Bene-Donászi páros: Az utolsó pillanatban kapták el a hírhedt bűnözőket

rablás
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 04. 10:30
Szinte az egész országot rettegésben tartotta a kilencvenes évek első felében Bene László és Donászi Aladár. Ők ketten nemigen ismertek kegyelmet, és mindenáron véghez vitték, amit kiterveltek, még akkor is, ha ez emberéletekbe került. A Retro krimi második részében a páros újpesti és soroksári rablásával, valamint elfogásukkal és utóéletükkel foglalkozunk.

Bene László és Donászi Aladár az 1980-as évek második felében ismerkedett meg egymással a híres szegedi Csillag börtönben. Itt kezdték el kitervelni a bűncselekményeket, majd amikor mindketten kiszabadultak, el kezdtek ezeken dolgozni. A Skálás gyilkosságnál egy, a sárszentmihályi vadászgyilkosságnál két emberéletet oltottak ki. Mivel a rendőrök nem kapták el őket, a bűnözők nem álltak meg.

Bakot” lőttek Újpesten

A két fél közötti viszony már nem volt annyira jó, mint korábban, ennek ellenére kitartottak egymás mellett és 1993. január 22-én Újpesten csaptak le. Igaz, itt a végén "égett a bűnözők pofájáról a bőr". Ugyanis az Alfa Áruház pénzszállító kocsiját szándékoztak kirabolni, de a képletbe hiba csúszott, mert a pénzkísérők hamarabb végeztek, mint amivel a két férfi számolt. Mivel Bene sem tudta feltartani a pénzszállítót, Donászi sörétes puskával tüzelt az autóra. A lövöldözésben reflexszerűen belelőtt az épp odaérő Bene László autójába, ami abban a pillanatban belobbant, a férfi arcán égési sérüléseket okozva. Ezt a BM Korvin Kórház egyik sebésze hozta neki helyre, feketén, 15 ezer forintért. Donászi pedig a félresikerült rablás után külföldre ment, és az idegenlégiót akarta kipróbálni, de nem kapott egészségügyi alkalmasságot, így visszatért Magyarországra.

Donászi Aladár bemutatja, hogyan követték el a gyilkosságot
A rablás helyszínén rekonstruálják a történéseket Donászi Aladárral Fotó: Origo

Brutális kivégzésre készültek

Az utolsó akciójukra 1993. november 13-án került sor, amikor a Soroksári úti 1-es postát rabolták ki. Bene volt a sofőr, Donászi a rabló. Sokat nem teketóriázott, és megkímélve az emberéleteket, 15 milliót zsákmányolt. Ezek után eltűntek egy időre, de mivel mások is segítettek nekik a kisebb rablásokban, egyre jobban kezdtek gyanakodni, különösen Donászi Aladár. A kocsilopásokban segédkező Sz. Gyula ugyanis elmesélte a barátnőjének a bűncselekményeket. A párosnak több sem kellett, úgy döntöttek, hogy szó szerint likvidálják a nőt. Úgy tervezték, egy elhagyatott soroksári hétvégi háznál agyonlövik, majd levágják a fejét, hogy egy vödörbe téve betont öntsenek rá, a testet pedig elássák egy udvaron. Ezt 1994. május 5-én akarták véghez vinni, de pechükre épp egy nappal előbb csapott le rájuk a rendőrség.

Az utolsó akció előtt kapták el őket

Elfogásukat követően egy sor tévedésre derült fény. Ezek közül az egyik legnagyobb, hogy ’93 márciusában az egyik napilap egy névtelen levelet kapott, amelyben a páros összes gaztette részletesen le volt írva. Bár a szerkesztőség továbbította a levelet a rendőrségnek, ott nem kezdtek vele semmit, mert nem vették komolyan a tartalmát. 1994. május 4-én Benét Seregélyesen, Donászit Budapesten fogták el. A bíróság 1995 januárjában mindkettőjüket életfogytiglani börtönre ítélre, de az akkori törvények még nem ismerték a tényleges életfogytiglani büntetést, így elvben 20 év múlva, 2014-ben szabadulhattak volna.

Bene László, skálás gyilkos
Bene László a szegedi Csillag fogdájában Fotó: Délmagyarország

Bene-Csillag 1:1, hosszabbítás

Donászi azt szerette volna, ha ő lesz a sopronkőhidai börtön királya. Ezzel szemben szűk magánzárkába került, majd 2001. augusztus 10-én egy borotvapengével elvágta a bal oldali nyaki ütőerét, öngyilkos lett. Bene a szegedi Csillag magánzárkájában kezdte újbóli börtön-pályafutását, 10 évvel később helyezték át más cellába. Számára 2014-ben járt le a büntetés, de azóta sem engedték ki, hiába vizsgálják meg minden évben ennek a lehetőségét. A bíróság szerint alkalmatlan arra, hogy visszakerüljön a társadalomba.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.