aszteroida, Pixabay, világűr, illusztráció

Kivédhető az armageddon, és Bruce Willis sem kell hozzá

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 27. 21:15
Megnyugodhat az emberiség, a dinoszauruszok kihalását okozó csillagászati katasztrófa elkerülhető, legalább is az első próba jelesre sikerült.
Hu-Zo

Technikai demonstrációt hajtottak végre szeptember 27-én, kedd hajnali negyed kettőkor a világűrben, amit klasszikus, de kozmikus biliárd golyós ütközésnek is nevezhetnénk, ám a jelentősége annál sokkal nagyobb. A kísérlet célja annak megállapítása, hogy az emberiség képes-e, és ha igen, milyen mértékben eltéríteni egy égitestet egy szándékosan nekivezetett űreszköz becsapódási energiájának a segítségével.

Tőlünk 11 millió kilométerre a DART, egy 610 kilogrammos űrszonda becsapódott egy Gellérthegy méretű, 170 méter átmérőjű kozmikus „kőrakásba”. A cél az volt, hogy az utóbbi, a Dimorphos nevű kísérő holdacska, ami a Didymos kisbolygó körül kering, az ütközés következtében megváltoztassa a keringési periódusát – magyarázta a Borsnak Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója. 

A NASA élőben közvetítette a bolygóvédelmi tesztet

 

A becsapódó NASA-szonda saját kamerája mellett vitt magával egy európai kis műholdat a fedélzetén kamerával, ami épen maradva külső nézőpontból figyelte az eseményeket, és a becsapódás utóhatásait.

 A saját kamera legutolsó képe 17 méter távolságból mutatja a kis sziklás test felszínét, ezen kívül, a távcsöveik segítségével már földi észlelők is lefotózták, hogy a becsapódáskor mekkora porfelhő keletkezett – mesélte Kiss László.

Ha a jövőben felfedezünk egy olyan kisbolygót, ami néhány évtizeddel később ütközhetne a Földdel, akkor meglenne az a technika, amivel eltéríthetnénk a becsapódástól. Ennek a kísérletnek a költsége pár száz millió dollár volt, ami a veszélyhez képest nem jelentős. 

 Ilyen éles fotókat készítettek az ütközésre kijelölt kishold felszínéről  Fotó: JIM WATSON

A hangsúly az eltérítésen van, és nem a szétromboláson. Az nem megoldás, ha egy nagy becsapódás helyett lenne tíz különböző és kiszámíthatatlan méretű kisebb. 

A tömeg ugyanakkora, ugyanazzal a mozgási energiával, és ki merné kockára tenni ezzel a civilizáció életét. A megoldás az elkerülés. A fejlődés lehetősége adott, és mivel jelenleg nem ismerünk olyan ehhez hasonló nagyobb méretű égitestet, ami száz éven belül becsapódhatna a Földbe, van időnk a felfedezésére és az eltérítésére – mondta a főigazgató.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.