A munkája miatt gyakran vezetett éjszaka, nem pihent eleget, ezért 2013-ban zaklatottság és alvászavar miatt ment be a bajai kórházba Piukovics Mirkó. Agysorvadást, hangulatzavart, szorongást és bipoláris zavart állapítottak meg nála, ezért teletömték egy lítiumtartalmú gyógyszerrel, állítja a felesége.
Ettől egyre furcsábban kezdett viselkedni
– mondta a Blikk-nek Piukovicsné Mamuzsits Erika. Férje abbahagyta a szer szedését, de elvonási tünetei lettek, újra kórházba került, és amikor újra kiengedték, már vérnyomáscsökkéntő gyógyszert is kapott az előző szer mellé. Később kiderült, ezeknek az együttes szedése fokozza a lítium koncentrációját.
– Leállt a veséje, a légzése, és rángógörcsöt kapott. Ha akkor rögtön csináltak volna egy dialízist, vettek volna tőle vért és kimosták volna a mérget, megúszhatta volna, de helyette kényszerzubbonyba került és teletömték nyugtatóval. A lítiummérgezés után egy olyan embert engedtek ki, aki csak négykézláb tudott közlekedni, beszédképtelen volt, csak artikulálatlanul ordított, és ha levest adtunk neki, kifolyt az orrán. Olyan egyensúlyzavara volt, hogy inkább a földön aludtunk két éven át egy matracon, mert még az ágyról is leesett. Volt, hogy elfelejtett levegőt venni, és az előző négy év is törlődött az emlékezetéből – mesélte a lapnak a feleség.
Hozzátette, férje egy évre rá egy fővárosi rehabilitációs intézetbe került, ahol a rengeteg kezelés és fejlesztés mellett a kivizsgálás során kiderült: korábban félrediagnosztizálhatták. Később feljelentést tettek a kórház ellen.
A Bajai Járásbíróság 2021. augusztus 9-én a férfi kezelőorvosát foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte, és kötelezték a 735 ezres bűnügyi költség megfizetésére is. Mirkó súlyos, maradandó egészségkárosodást szenvedett.
Minden nap a túlélésre játszunk! Jelenleg minden nap állapotfenntartó tornát kell végeznie, mert félő, hogy lebénul. Amikor fáradt, teljesen érthetetlen a beszéde, de írni, olvasni, számolni már újra megtanult. Az izomfeszülés és reflexkiesés a nyelőrendszerét is érinti, amitől félő, hogy evés közben megfullad. Most már mindent megért, de ez egy nagyon hosszú folyamat eredménye. A legkisebb gyerekünk ötödik osztályba megy, 10 éves, nekünk őt még fel kell nevelnünk
– tette hozzá Erika.
A család februárban polgári pert indított a kórház ellen kártérítésért, az első tárgyalás októberben lesz. Nagyságrendileg 130 millió forintos összegre adtak be keresetet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.