Majomhimlő

Megszólalt a szakértő: Ez a majomhimlő történet egyre rosszabbul fest

Létrehozva: 2022.06.04.

Módosítva: 2022.06.13.

Legalább két majomhimlő-járvány zajlik.

Az új adatok szerint a majomhimlő terjedése sokkal komolyabb, mint eddig gondolták. Kiderült az is, hogy sokkal régebb óta van kinn Afrikából a vírus, mint sejteni lehetett. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/05/4rnrqYtRDJP_p7EhJpOIthvtUXjT5krp23QhkOk6j9w/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxYjM1YzMzNjRkOTQwMDJhNDkxY2ZjMDRkZjRjMDNj.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Magyarországon is megjelent a majomhimlő, így reagált Rusvai Miklós

 

Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ szerint legalább két, különböző járvány zajlik Európában és Amerikában. Az amerikaiak által vizsgált 10 majomhimlő mintából három másmilyen, mint amilyeneket az európai országokban találtak. Az ősük közös, de jobban különböznek egymástól, mint a többi vírus. Akik ezzel a három variánssal fertőződtek, azok közül az egyik Nigériában, a második egy másik területen Nyugat-Afrikában, a harmadik pedig a Közel-Keleten vagy Kelet-Afrikában. A szakemberek szerint ez azt jelentheti, hogy a vírust a közelmúltban valószínűleg többször is behurcolták Nigériából, és világszerte jelenleg is terjed.

Kemenesi Gábor virológus Twitteren szólalt meg a témában: „Ez a majomhimlő történet egyre rosszabbul fest. Úgy tűnik egy ideje már elkezdődött a történet. Ha tippelnem kéne azt mondanám, hogy sikerült Afrikán kívüli állatokra áthurcolni, ez magyarázná a két külön klasztert. De ha nem ez akkor valami hasonló megdöbbentő lesz.”

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült